back to top
KezdőlapFormula 1Gasly továbbra sem adja fel a legnagyobb álmát

Gasly továbbra sem adja fel a legnagyobb álmát

-

Az AlphaTaurit erősítő Pierre Gasly hajthatatlan és továbbra is az lebeg a szeme előtt, hogy egy szép napon újra az egyik Red Bull volánja mögött versenyezzen a Forma-1-ben.

A francia pilóta ugyan 2019 folyamán már tagja volt a milton keynesi istállónak, azonban a szezon első felében nyújtott gyenge teljesítménye miatt A Red Bull vezetősége lefokozta őt Belgiumban és a helyére azt az Alex Albont ültették be, akinek a helyén már Segio Pérez versenyez.

Azóta Gaslyval hatalmasat fordult a világ: sikerült a faenzai istálló húzóemberévé válnia és a tavalyi Olasz Nagydíjon megszerezte Forma-1-es pályafutása első győzelmét. A francia Red Bull nevelés pedig reméli, hogy az idei szezon még ennél is többet tartogat a számára.

„Azt hiszem erre a kérdésre csupán egyetlen válasz létezik,” – idézi az egyszeres futamgyőztes szavait a Motorsport.com

„Személy szerint azért versenyzek a Forma-1-ben, hogy a legmagasabb szinten teljesíthessek. Minden nap azért dolgozok, hogy a lehető legjobb versenyzővé váljak és hogy egy napon majd rendszeresen harcba szállhassak a dobogós helyezésekért és a futamgyőzelmekért.”

Gasly ezen a szavaiból vehető ki igazán, hogy mennyire szeretne egy újabb esélyt kapni a Red Bulltól. Azonban, ha a Bikák nem fogják ezt a lehetőséget megadni a számára, akkor csak is kizárólag egy másik élcsapatnál lehet jövője a francia pilótának.

„Ha a Red Bullnál számítanak rám a jövőben, annak kifejezetten örülnék,” – folytatta a francia. „Ha azonban nem tartanak igényt rám, akkor más opciók után kell nézzek.

„Jelen pillanatban azonban az a legfontosabb, hogy versenyképes legyek és futószalagon szállítsam a jobbnál jobb eredményeket. Ezt követően pedig majd elválik, hogy mi lesz a sorsom.”

Gasly eddig viszonylag jó teljesítményt nyújt az idei szezon során. Ugyan Bahreinben balesetbe keveredett és pont nélkül maradt, azonban az utolsó két verseny során összesen hét pontot tudott szerezni saját maga és az AlphaTauri számára egyaránt.

A 2020-as Olasz Nagydíj győztese mindezek mellett a saját csapattársát Yuki Tsunodát is magabiztosan múlja felül egyelőre, ugyanis a japán újonc hiába igyekezik, pontot egylőre még nem tudott szerezni és már egy komolyabb autótörésen is túl van.

Forrásgpblog.com