back to top
KezdőlapFormula 1Gasly: Tudjuk hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a...

Gasly: Tudjuk hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak

-

Pierre Gasly és csapata produktív első napot zárt a második barcelonai teszt során, azonban az ifjú pilóta nem bízta el magát, felhívta a figyelmet arra, hogy riválisaik trüközznek és nem fedik fel lapjaikat.

A francia versenyző tegnap 136 kört teljesített legjobb ideje pedig a második helyre volt elég, miután a nap végén Lando Norris futott egy még jobb időt, amit valószínűleg kevés üzemanyaggal produkált C5-ös keveréken.

,,Csak magunkra próbáltunk fókuszálni, és teljesíteni azt a programot, amit kijelöltünk, eddig jó ütemben haladunk, mindent sikerült elvégeznünk, rengeteg kört megtettünk. Tudjuk, hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak. Fejlődni próbálunk azokon a területeken, melyeknél tudjuk, hogy egy kicsit szenvedünk. Csak le kell szegnünk a fejünket és a munkára kell koncentrálnunk, ugyanis nagyon szoros csata elé nézünk majd. Minden nap egy kicsit jobban nyomjuk, még van tartalék a motorban, amit nem fedtünk fel.”

Gasly kiemelte, a Red Bull előrelépést tett az első barcelonai gyakorlás óta, és stratégiájuk szerint a következő napokban arra törekednek, hogy fokozatosan emeljék a teljesítményt az RB15-ben.

,, Igazán produktívan telt az előző hetünk, és a második gyakorlás első napján is rengeteg kört tudtunk megtenni, ami igazán biztató jel. A melbourne-i futam már a nyakunkon van, azonban van még három napunk arra, hogy teszteljünk, és reméljük, többet megtudhatunk a csomagunkról, valamint növelni tudjuk az autó teljesítményét az elkövetkezendő napokban. Ebben a pillanatban az a cél, hogy minél több kilométert pakoljunk az autóba, és még jobban megismerjük a csomagot, eddigi teljesítményünkkel viszont boldogok lehetünk.”