KezdőlapFormula 1Ghiotto is lehetőséget kap a teszten

Ghiotto is lehetőséget kap a teszten

-

A Formula-2-es bajnokságban szereplő Luca Ghiotto fogja vezetni a Williamst a Magyar Nagydíjat követő kétnapos teszten.

A 22 éves olasz pilóta 2015-ben Esteban Ocon mögött második helyen végzett a GP3-as bajnokságban. Jelenleg pedig ötödik helyen áll a Forma-2 idei kiírásában.

A fiatal pilóta a Hungaroringen fog először F1-es gépet vezetni. Az előzetes tervekkel ellentétben végül ő és Felipe Massa fognak megosztva körözni a Williamss autójával.

„Nagy köszönettel tartozom a Williamsnek, hogy megteremtette számomra ezt a lehetőséget.” – kezdte Ghiotto.

„Az első Forma-1-es teszt minden pilóta számára egy különleges pillanat. Főleg, ha egy ilyen nagy történelmi múlttal rendelkező csapattal teheti meg. Nagyon izgatott vagyok.” – folytatta.

A helyettes csapatfőnök Claire Williams a következőket mondta:

„A csapatunk mindig is erős volt a fiatal versenyzők kinevelésében. Minig külön öröm, ha egy újabb tehetség kapja meg tőlünk a bizonyítási lehetőséget. Alig várom már, hogy lássam őt egy F1-es autóban.”

Nem Ghiotto lesz azonban az egyetlen fiatal pilóta ezen a teszten. A Mercedes a GP3 listavezetőjét, George Russelt ülteti az autójába. Míg a nagy rivális Ferrari, a Forma-2 bajnok aspiránsának, Charles Leclernek ad lehetőséget. Rajtuk kívül még a Sauber (Nobuharu Matsushita) valamint a Force India (Lucas Auer) is egy-egy tehetségnek ad teret a teszten. Illetve egy nagy visszatérő is lesz a lengyel Robert Kubica személyében, akit a Renault fog pályára küldeni.

Részben a Forma-1-es csapatok rá is vannak kényszerítve, hogy a teszteken fiataloknak is adjanak lehetőséget. A szabályok szerint a négy szezonközi tesztnapból kettőn olyan fiatal pilótának kell lehetőséget adni, aki maximum kettő Forma-1-es futamon indult.