back to top
KezdőlapFormula 1Giovinazzi: A tavalyi szezon eleje nem volt könnyű Räikkönen mellett

Giovinazzi: A tavalyi szezon eleje nem volt könnyű Räikkönen mellett

-

Antonio Giovinazzi tavaly első teljes évét teljesítette a Forma-1-ben, mely nem indult számára túl könnyen.

Az olasz a tapasztalt Kimi Räikkönen csapattársaként kellett versenyezzen, szóval nem volt egyszerű dolga.

„A szezon elején tényleg szenvedtem” – ismerte el Giovinazzi. „Ő már karrierje csúcsán volt és minden egyes versenyen gyors tudott lenni. Ha megnézzük az eredményeket, nem volt könnyű összehasonlítani.”

Azonban a szezon előrehaladtával elkezdtek jönni az eredmények, Brazíliában például már sikerült elérnie az 5. helyet versenyen. Az olasz elmondta, hogyan sikerült változást elérnie.

„Megpróbáltam máshogy gondolkodni. Tanulnom kellett tőle. Ez volt a legjobb, amit tehettem, mert először problémáim voltak, főleg különböző versenyhelyzetekben. Szerintem remek fejlődésen mentem keresztül a szezon második felére. Ezt meg kell köszönnöm Kiminek, mert sokat tanultam tőle. Remek, hogy idén is együtt versenyezhetünk, mert jó barátságot ápolunk. Elismerjük egymást és szerintem ez a legfontosabb. Természetesen emellett nagyon jó, hogy világbajnok csapattársa van az embernek, főleg ha előtte van.”