back to top
KezdőlapFormula 1Green: nem lesz akkora fejlesztési verseny a 2020-as szezonban

Green: nem lesz akkora fejlesztési verseny a 2020-as szezonban

-

A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green szerint az idei autók évközi fejlesztése kisebb mértéket ölt majd a korábbi évekhez képest.

„Kevesebb frissítésünk lesz, mint amennyit terveztünk. Még az elsőt sem raktuk fel az autóra, amit Melbourne-ben használtunk volna. Nem nyúltunk az autóhoz azóta.” – árulta el Green.

Azért így is van egy terve, hogyan ütemezzék az új elemek érkezését:

„Arra számítok, még egy nagyobb csomag érkezik majd, körülbelül két hónappal a kezdés után, és ezenkívül a különleges készlet Spára és Monzára.” – utalt a kis légellenállást igénylő pályákra.

Green nem a költségeket látja a szokásos fejlesztések akadályának, hanem az összezsúfolt versenyeket. Ezenkívül problémát okozhat még a következő szezonokra való felkészüléshez szükséges idő hiánya, ugyanis a jövő évi autóra is gondolni kell, nem beszélve a 2022-es nagy szabályváltozásokról.

„Nyolc verseny lesz tíz hét alatt, egy hosszú időt igénylő fejlesztéssel a szezon nagy részén már túlleszünk. Még nem is tudjuk, hogy végződik majd.”

Bár kollégája, Toto Wolff már tudni véli, nemsokára bejelentik a közel-keleti versenyeket, amivel a szezont zárják majd.