back to top
KezdőlapFormula 1Grosjean szerint nem a gumikkal volt gondjuk 2019-ben

Grosjean szerint nem a gumikkal volt gondjuk 2019-ben

-

Egy jó 2018-as szezon után, a Haas F1-es csapata 2019-ben darabjaira hullott, de Romain Grosjean úgy hiszi, tudja, mi okozta csapatának katasztrófális évét.

A Haas számára nincs semmi, amire emlékezhetne a december elején a szezont követően. Romain Grosjean amerikai csapatának szörnyű éve volt, amelyet számos visszavonult pilóta is megjegyzett és a teljesítmény is jóval a várakozás alatt maradt. A konstruktőri összetettben csak a 9. helyet szerezték meg, amely csalódásra adhat okot a csapatnak a 2018-as ötödik helyezés után.

Míg sokan a Pirelli gumik minőségére mutogatnak, addig Grosjean úgy véli, nem ez volt az igazi probléma és a rémálom valójában az autónak köszönhető.

„Az autó már az első naptól sem volt jó. Őszintén, nem hiszem, hogy a gumik okozták a problémánkat a szezonban. Igazából annyi volt, hogy az autónk nem volt elég versenyképes, de mégis a gumikat okoltunk.”

Grosjean bevallotta, hogy nehéz volt felmelegíteni a megfelelő hőmérsékletre, mégis a másik nyolc csapatnak sikerült áthidalnia a problémát. Elmondta, hogy az autójuk már az első nap sem volt jó és ez végig kísérte őket.

„Csak nem ismertük el ezt. Nem a gumi volt a problémánk. Kezdetben tényleg voltak vele bajok, de nem ez volt a legnagyobb gondunk idén”.