back to top
KezdőlapFormula 1A Haas bebizonyította, hogy egy új csapatnak nem kell utolsónak lennie

A Haas bebizonyította, hogy egy új csapatnak nem kell utolsónak lennie

-

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Haas csapat bebizonyította, hogy egy új cég úgy is be tud szállni a Forma-1, hogy az nem okoz neki különösebb problémát. Az amerikai csapat 2017-ben a második szezonját töltötte a Forma-1-ben, és a nyolcadik helyen zárták a bajnokságot.

A Haas az első új csapat a Forma-ben, miután a Lotus/Caterham, a Virgin/Marussia/Manor és a Hispania/HRT is elbukott. A Hass azonban nem rekedt meg a mezőny legvégén, noha ehhez bizonyára a Ferrarival való elég komoly együttműködés is hozzájárult.

„Mielőtt elkezdtük az első szezonunkat, azt mondták, hogy ez nem fog működni.” – mondta Steiner az Autosportnak. „És ezt is mondták, hogy a második szezon még nehezebb. Soha nem felelném arrogánsan, hogy ‘igen, tudjuk’, de sokszor tettem így korábban, a karrierem során, szóval próbáltam ezt most elkerülni (hogy a második év nehezebb legyen).”

„Akkor még nem tudtam, hogy sikerül-e, vagy sem, de próbáltuk elkerülni (a nehézségeket) és el is kerültük. Szerintem elég jó munkát végeztünk. A második szezon, plusz az új szabályok szerinti autó is, ami nem rossz. Nem mondanám, hogy okunk lenne szégyenkezni, nemde?”

A Haas a szezon során komoly csatában volt a középmezőnyben, és egészen Abu Dhabiig úgy tűnt, hogy a konstruktőri hatodik hely is meglehet. De végül a Renault és a Toro Rosso beelőzte őket.

„Az idei (2017) szezon nagyon kemény volt a középmezőnyben.” – mondta Steiner. „Itt-ott vesztettünk pontokat, aminek lett is hatása. De mindent összevetve csapatként növekedtünk és jobbak lettünk, de nagyon sok a tennivalónk a következő szezonra.”