back to top
KezdőlapFormula 1Häkkinen: Egy nullázás akár el is döntheti a bajnokságot

Häkkinen: Egy nullázás akár el is döntheti a bajnokságot

-

Ugyan Max Verstappen az Amerikai Nagydíjon megduplázta előnyét Lewis Hamiltonnal szemben, addig Mika Häkkinen szerint a 2021-es szezon „még bőven tartogat meglepetéseket” a szurkolók és a csapatok számára egyaránt.

Az austini futam előtt mindenki azt gondolta, hogy a hétszeres világbajnok brit pilóta és a Mercedes felségterülete lesz az amerikai helyszín, miután a bajnoki címvédő istállót mindössze 2018-ban tudták legyőzni a turbóhibrid éra során ezen az aszfaltcsíkon.

A Red Bull holland pilótája azonban borítani tudta a papírformát és egy rendkívül agresszív stratégiával le tudta győzni legnagyobb bajnoki riválisát, amivel 6-ról 12 pontra tudta növelni az előnyét az összetettben. A leintésnél mindössze egy másodperc volt a két rivális között és Hamilton hiába támadhatott frissebb gumikon, végül kifutott az időből és nem tudott előzni.

„Max 12 ponttal vezet Lewis előtt öt futammal a bajnokság vége előtt” – írta a kétszeres finn világbajnok a tudósításában, amit az Unibet oldalán találhattok meg. „Ez azért lényeges, mert egy esetleges nullázás vagy technikai hiba okozta kiesés már el is döntheti a bajnokság kimenetelét. Ez benne van a pakliban és ezzel a csapatok is teljes mértékben tisztában vannak.”

Azonban amíg Verstappen és Hamilton fényévekre volt a többiektől és úgy csatáztak a győzelemért, a „Repülő finn” szerint a két bajnokaspiráns csapattársa is fontos szerepet fog játszani a bajnoki harc hátralevő részében.

„A következő helyszín Mexikó, ami az elmúlt évek versenyei alapján a Red Bull pályája lehet” – folytatta Häkkinen. „Ez lesz Pérez hazai versenye és a helyi szurkolók már nagyon várják azt, hogy a kedvencüket egy versenyképes technikában láthassák versenyezni a közvetlen élmezőnyben.”

„Az idei bajnokság produkált már meglepetéseket és biztos vagyok benne, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjig még szinte biztosan látni fogunk párat.”

Häkkinen végül azt is elárulta, hogy a mostani austini verseny megmutatta, hogy „miért Verstappen és Hamilton vívja egymással a csatát az egyéni vb-címért”. Szerinte ugyanis mindkét pilóta „tökéletesen kezelte a saját stratégiáját a maximumot kihozta az előtte álló lehetőségekből”.