KezdőlapFormula 1Häkkinen hegesztőnek tanult, a szülei kedvéért

Häkkinen hegesztőnek tanult, a szülei kedvéért

-

A most 53 éves, kétszeres világbajnok Mika Häkkinen 1998-ban ezen a napon vált Forma-1-es bajnokká. Egy hamarosan publikálásra kerülő Unibet videóban pedig sok érdekes dolgot mesélt az egykori versenyző Arto Nyberg újságírónak.

Többek között őseiről is mesélt, és arról, hogy valószínűleg mivel foglalkozna, ha nem lett volna belőle versenyző.

„Azt tudom, hogy anyai ágon földművesek, apai ágon pedig gyári munkások (az felmenői)” – árulja el Häkkinen a dokumentumfilmben.

Iskolás éveit, mint egy magától értetődő, kihívás nélküli időszakot jellemzi. A sport mellett különösen érdekelte a történelem is..

Mint sokaknak, Mika Häkkinennek is kihívást jelentett az iskola és az autós hobbi összeegyeztetése. A dokumentumfilmben utal arra is, hogy a tanárok nem mindig értették meg annyira a hobbiját, hogy támogassák.

„Ha a szüleim elvihették volna a tanáromat a versenyekre… Az nagy dolog lett volna” – mondta.

Az is kiderül a videóból, hogy Mika apja, Harri és anyja, Aila ragaszkodott ahhoz, hogy fiuk diplomát szerezzen. Őt egyre jobban vonzották a versenypályák, de a fiatal Häkkinen a szülei kedvéért tovább tanult.

Hegesztőtanfolyamot kezdett egy szakiskolában.

„Hagytam, hogy a tekintetem körbejárja az osztálytermet, és azon tűnődtem, mi lesz ezekből a srácokból. Én mindvégig tudtam, hogy autóversenyző akarok lenni.”

Ez pedig sokba került a családnak. A leendő F1-es világbajnok versenyzői karrierje nem meglepő módon gokartozással kezdődött.

„Drága mulatság volt” – bólogat Mika Nybergnek, és elmondja, hogy apjának, Harrinak több munkahelyen is dolgoznia kellett, hogy finanszírozni tudja fia hobbiját.

„Mindig pénzt tettünk egy befőttesüvegbe, hogy félretegyük a gokartozásra. Persze a nővérem egy kicsit hátrányba került emiatt, mert minden pénz a sportra ment.”

Emellett „több száz levelet” küldtek különböző cégeknek, hogy szponzorokat találjanak.

Végül kifizetődött minden, hiszen Mika Pauli Häkkinen 1998 november 1-jén a legendás Suzukai pályán megszerezte pályafutása első F1-es világbajnoki címét.

Visszaemlékezett azonban első gokartversenyére is.

A körök egyre fogytak, Mika pedig azt hitte, hogy végre célba ért, és bement a boxba.

„Kihajtottam a boxba, ránéztem apámra, aki azt mondta: „Mit keresel itt?” Mindenki bámult – emlékszik vissza Mika a dokumentumfilmben.

„Ekkor jöttem rá, hogy na basszameg, még van egy kör hátra. Visszamentem a pályára, de természetesen így én voltam az utolsó.”

Mika beszámolt arról is, mikor szüleivel és nővérével egy régi panelház 5. emeletén lakott. Egy szobán osztozott idősebb nővérével. Ez akkor változott meg, amikor tinédzser lett.

„Aztán apám a gardróbba költöztett. Egy kis két négyzetméteres fülke volt” – mondja nevetve Häkkinen.

„De, nagyszerű volt. Ilyen volt az élet, és gyerekként is így láttan. Ha biztonságban és jól érzed magad otthon, akkor nem számít, hogy ez egy nagy hely-e. Amíg jól tudsz enni és aludni, addig csak ennyi kell.”

Forrásseiska.fi