back to top
2025. december 22. 15:43
KezdőlapFormula 1Häkkinen megidézése és Verstappen bevetődése 2025 szépségdíjas előzései között

Häkkinen megidézése és Verstappen bevetődése 2025 szépségdíjas előzései között

-

Az FIA az évzáró gáláján a bajnoki trófeák mellett néhány különdíjat is kioszt, és ezúttal is minden világbajnoki sorozatban odaítélték valakinek „Az év akciójáért” járó elismerést. Minden bajnokságban az FIA által állított jelöltek közül a nézők szavazták meg a győztest.

Forma–1 – Verstappen imolai előzése

Az év hetedik futamán jártunk az Emilia-romagnai Nagydíjon, a McLaren dominanciájához még kétség sem fért, és az ekkor még nyeregben lévő Oscar Piastri volt az, aki zsinórban három győzelemmel a tarsolyában érkezett meg az első európai futamra. Imolában megszerezte a rajtelsőséget Max Verstappen előtt, a holland azonban a rajt után az első féktávon nagy mélységből érkezve találta meg Piastri mellett azt a rést, amelybe elképesztő precizitással bevetődve faképnél hagyta a McLaren pilótáját – és végül meg is nyerte a versenyt.

WEC – Negyed évszázaddal Häkkinen után

Hármas hypercar-csata a spái 6 órás versenyen Loic Duval Peugeot-ja, Antonio Giovinazzi Ferrarija és Robin Frijns BMW-je között a Kemmel egyenesben, amit az endurance-világbajnokság weboldalán csak Mika Häkkinen legendás, Michael Schumacher elleni 2000-es F1-es előzéséhez hasonlítanak. Az előzés valóban szinte a pálya ugyanazon pontján történt, de a felállás azért kicsit más volt idén: ezúttal nem egy lekörözött volt a mellékszereplő, a három autó egyaránt pozícióért harcolt, Duval pedig középen talált utat (szemben Häkkinennel, aki a belső ívet választotta), de kétségtelen, hogy a francia a szélárnyékokat kihasználva mindkét riválisát legyorsulta egyetlen egyenesen belül.

Formula E – Utolsó körös előzés a győzelemért

A többi világbajnoki sorozattal szemben az elektromos szériában nem szokatlan, hogy még az utolsó körben is gazdát cseréljen a vezetés, de a februári Dzsidda ePrix első futama tényleg a legvégsőkig feszült maradt. Az utolsó kör végén is még négy autó üldözte egymást az élen, Maximilian Günther pedig a legvégére, az utolsó sikánra hagyta az Oliver Rowland elleni előzést, amivel megszerezte a győzelmet.

WRC – Iszappal birkózás Kenyában

A rali-világbajnokságon a versenyzés jellegéből adódóan persze nem előzésekre, hanem kivételes autókezelési képességekre lehetett szavazni. Annál pedig, ahogyan Ott Tanak nagy tempóval, kontrollált ellenkormányzások közepette keresztülnavigálta a Hyundait ezen a sártengeren a Szafari Ralin, nehezen lehetett látványosabb akciót találni.

WRX – Ne keressük tovább, ez a tökéletes 360°

Bármely versenysorozatban találhatunk jól sikerült piruetteket, amikor egy hibát, megcsúszást a versenyző kiválóan reagál le, és egy teljes fordulat után a menetirányba állva szerzi vissza a kontrollt az autója felett. Na, ezt emelte egy teljesen új szintre Kevin Hansen a ralikrossz-világbajnokság egyik höljesi futamán, hiszen még az esőben történt megforgása közben is versenytempóban csúszott a helyes irányba, majd úgy taposhatott ismét a gázra a piruett végén, hogy szinte még csak lendületet sem veszített a közjáték során.

▼▼ Következő cikk ▼▼