back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton a csapata minden szponzorának feltett bizonyos kérdéseket

Hamilton a csapata minden szponzorának feltett bizonyos kérdéseket

-

Lewis Hamilton felidézte, hogyan élte meg, amikor a 2020-as Török Nagydíjon megszerezte hetedik Forma-1-es világbajnoki címét. És azt is elárulta, milyen kérdéseket tesz fel a szponzoroknak.

Sok változás történt abban az évben. Egyrészt csak júliusban kezdődött el a szezon a koronavírus miatt, szigorú korlátozások mellett, miután több versenyt töröltek, másokat helyettesítettek a versenynaptárban. Másrészről bekúszott az F1-be a Black Lives Matter mozgalom, a rasszizmus és mindenféle típusú kirekesztés elleni küzdelem.

Ennek később Sebastian Vettel is élharcosa lett, illetve az F1 is bevezette a We Race As One kampányt, a téma fontosságára Hamilton hívta fel a figyelmet. A brit versenyző elindította a Hamilton Bizottságot is, hogy feltárja az etnikai kisebbségekhez tartozó emberek előmenetelének akadályait a motorsportban.

Ennek jegyében még arról is sikerült meggyőznie csapatát, hogy a megszokott szürke/ezüst helyett fekete legyen az autójuk alapszíne, és a fehér overálokat feketére cseréljék.

Ennek tükrében az a szezon többletjelentéssel bírt Hamilton számára, ezért különösen örült neki, hogy sikerült abban az évben bajnoki címet szereznie.

Hamilton elmondta mikor érezte magát szuperhősnek

„Általában amikor szponzorokkal vagy cégekkel beszélgetek, azt kérdezem: ‘Hé, szóval mennyire sokszínű a csapatod? Mit tesznek a sokszínűség és befogadás érdekében? Hogyan teremtenek jobb munkaterületet az emberek számára?’”  – magyarázta Hamilton az On Purpose with Jay Shetty podcastnak.

„Ez az, aminek a részese akarok lenni. A siker később is jöhet, majd az út során, de ha nem teszed fel ezeket a kérdéseket, vagy nem foglalkozol ezekkel a kérdésekkel, akkor nem vagyunk összhangban.”

„És így nagyjából minden partnerünkkel – sok partnerünk van a csapatunkon belül – feltettem ezeket az igazán nehéz kérdéseket.”

Hamilton méltatta a Mercedest, amiért támogatták őt ebben.

„Azt hiszem, nagyon közel kerültem a Mercedes Benzhez és a Daimlerhez” – folytatta.

„Annyira nyitottak voltak, hogy 2020-ban ezüstről feketére cseréltük az autót. Azt mondtam nekik: ‘Az autó mindig is ezüst volt, mindig is Silver Arrows volt. Képzeljék el, ha feketére változtatjuk az autót. Képzeljék el, milyen üzenetet küldhetnénk.'”

„Egész évben a fekete autót használtuk. Nem is nagyon beszéltünk róla, csak hagytuk, hogy legyen. És nyertünk vele, ekkor nyertem meg a hetedik világbajnoki címemet ezzel az autóval.”

Hamilton a 2020-as Török Nagydíjon nyerte meg hetedik világbajnoki címét – ezzel beállította Michael Schumacher rekordját. Elismeri, hogy ez érzelmes pillanat volt számára.

„Őszintén szólva az egész életem lepergett előttem” – magyarázta Hamilton.

„Az utolsó törökországi kör alatt az egész életem, az összes küzdelem, a kérdés, hogy sikerül-e vagy sem, az összes kétség, az összes félelem, valahogy lepergett a szemem előtt.”

„Átértem a célvonalon, és azt gondoltam: ‘Megcsináltam’, és szeretném, ha a gyerekek odakint tudnák, hogy ‘ti is képesek vagytok rá’. Szóval ez az, amivel minden nap próbálkozom, hogy bátorítsam a gyerekeket.”

Megdöbbentő adatok: továbbra is súlyos probléma a rasszizmus az F1-ben