Lewis Hamilton elmondta, azért fontos az a eredmény amit elért, mert ezáltal példakép lehet a hasonló helyzetben lévő fiataloknak.

Mikor gyerekként elkezdte a versenyzést, sosem gondolta volna, hogy a Forma-1 legsikeresebb versenyzői közé fog tartozni. Nem a tehetségében vagy a rátermettségében kételkedett, inkább a bőrszíne miatt feszengett.

Hamilton, aki az azóta megalakult BLM-mozgalom egyik szószólója, elmondta, hogy mennyire hihetetlenek tűnt számára az, hogy színes bőrűként beállíthatja és megdöntheti a rekordokat.

,,Természetesen nem titok az, hogy egymagam kerültem be ebbe a sportba: én vagyok az egyedül színesbőrű itt, ami egy nagyon érdekes dolog. Valójában én többnemzetiségű vagyok. Mikor fiatalabb voltam, nem volt senki aki hasonlított volna rám. Így könnyű volt elhinni, hogy ez nem lehetséges, ugyanis eddig ilyen színnel senki sem tudta ezt megvalósítani. Így hát remélem, hogy ez egy üzenet lehet azoknak a gyerekeknek akik nézik a sportot. Remélhetőleg láttátok ezt, és remélhetőleg látjátok azt is, hogy nem számít ki honnan származik. Úgy vélem a legfontosabb az, – a szituációtoktól függetlenül – hogy legyenek nagy álmaitok. Ha olyan helyeket és iparágakat látsz, ahol nincs hasonló hátterű, etnikumú vagy vállasú, akkor járd ki a saját utadat. Mert mi ezt tettük, én pontosan erre voltam képes.” -nyilatkozta Hamilton.

A hétszeres világbajnok kihangsúlyozta, hogy nagyon nehéz volt ezt az eredményt elérnie. A 35 éves pilóta ezért a teljesítményével a gyerekeket és a fiatalokat szeretné buzdítani arra, hogy bármilyen nagyok is legyen az álmaik, ha nem adják fel és hisznek benne akkor minden lehetséges.