back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: Alonso volt a legkeményebb ellenfelem

Hamilton: Alonso volt a legkeményebb ellenfelem

-

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton számos nagyszerű pilóta ellenében versenyzett már Forma-1-es pályafutása során, de számára mindenki közül Fernando Alonso emelkedik ki.

A brit most hétvégén fogja teljesíteni 300. versenyét a száguldó cirkuszban, és éppen Alonso mellett kezdte, még 2007-ben. Rögtön majdnem világbajnok is lett a spanyol mellett a McLarenben, habár mindketten 109 ponttal végeztek, egy ponttal a végső győztes Räikkönen mögött. Hamilton a végelszámolásnál több második helye miatt végzett Alonso előtt.

„Nehéz megmondani, ki volt a legnagyobb ellenfelem, mert bárki ellen is mész, mindig életed egy különböző szakaszában jársz” – szögezte le kezdésként Hamilton. „Emlékszem, amikor 22 évesen ott voltam Fernando mellett. Nagyon fiatal voltam, ami a mentalitást illeti, és persze a képességek tekintetében rendben voltam, de nagy nyomás volt egy olyan nagyszerű versenyző ellen menni, mint Fernando. Azt mondanám, hogy a tiszta tempó tekintetében Fernando a legkeményebb. Volt néhány jó csatánk. Bárcsak több is lett volna. Remélhetőleg ő továbbra is versenyezni fog, így a jövőben még több ilyen meccsünk lehet.”

Csapattársak egy évig voltak, hiszen Alonso a viharos 2007-es esztendő után visszament a Renault-hoz, Hamilton pedig világbajnok lett a következő évben. A lényegében most is gyári Renault-nál versenyző Alonso hasonlóan szép szavakkal illette nagy ellenfelét a jubileum alkalmából.

„Szerintem nem sokat változott, hogy őszinte legyek” – mondta. „Már 2007-ben is megvolt a tehetsége, ez pedig mostanra kiegészült tapasztalattal. Hihetetlenül jó versenyző, sportágunk legendája, így mindig is öröm volt vele együtt tölteni ezt az időt. Akkoriban valószínűleg senki sem gondolta, hogy valaki képes lesz hét bajnoki címet nyerni, mint Michael. Ez az út elképesztő volt. Az a csapat, amelyet a Mercedesnél felépítettek ezekben az években, kiemelkedő volt. Gratulálok a 300-hoz.”