back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton a lehetséges utódjáról: Épp ideje, hogy a fiatalok jöjjenek az öregek...

Hamilton a lehetséges utódjáról: Épp ideje, hogy a fiatalok jöjjenek az öregek helyett

-

Lewis Hamilton egyértelműen letette a garast Andrea Kimi Antonelli mellett a Mercedes miatta felszabadult jövő évi ülésére. Szerinte a csapat akkor jár a legjobban, ha a jövőbe fektet, ahogy azt vele is tette a McLaren 17 évvel ezelőtt.

Bár a Mercedes az Olasz Nagydíj csütörtökjéig még nem jelentette be a Ferrarihoz távozó Hamilton utódját a jövő évre, ám a paddockbeli értesülések szerint még a monzai hétvégén meg fog ez történni, hosszú hónapok sejtetései után pedig aligha várható meglepetés, és a csapat az új generáció egyik legragyogóbb tehetségének, az olasz Antonellinek szavaz bizalmat.

Az idén a Forma-2-ben versenyző, ott eddig két győzelemig jutó Antonelli F1-es hétvégén ráadásul már Monzában megejtheti a debütálását, ugyanis az első edzésen George Russell helyére ülve vezeti majd a Mercedest. Az olasz motorsport számára jelentős pillanat, valamint a közelgő bejelentés előtt Hamilton nem győzte méltatni valószínű utódját, egyúttal igyekezett levenni a válláról azt a terhet, amit az őt övező felhajtás helyez rá.

Antonelli elfelejtette elkövetni az újonchibákat, újabb piros pontot szerzett a Mercedesnél

„Már régóta mondom, hogy a csapatnak őt kellene választania a továbbiakra. Majd még kiderül, hogyan döntenek. De ő az egyike azon szupertehetséges kölyköknek, akik most feltörnek. Persze már felnőtt, de még mindig csak 18 éves. Fontos ezt mindenkinek észben tartania, hogy még csak éppen betöltötte a 18-at, de fényes jövő áll előtte. Izgatottan fogom figyelni a fejlődését” – mondta Hamilton a csütörtöki sajtótájékoztatón.

„Nemrég láttam egy képet, ami rólunk készült talán 2018-ban. Ő volt az egyik rajtrácsfiú, és kezet ráztam vele a rajt előtt. Persze az ilyen emlékek csak azt juttatják az ember eszébe, hogy mennyire megöregedett!”

Az a bizonyos kép:

„Olyan időben élünk, amikor csak 20 hely van a mezőnyben, és itt az ideje, hogy megérkezzen a versenyzők új hulláma. Ne egy újabb olyan versenyzőnek adjuk a lehetőséget, aki már sok év tapasztalattal rendelkezik, hanem a fiataloknak. A McLaren is ezt tette velem, és elég jól bevált. [Antonelli] is a szakma legjobbjaival dolgozhatna, azokkal az emberekkel, akik sok-sok éven át velem voltak együtt.”

Hamilton itt arra utalt, hogy 2007-ben vele is kockázatot vállalt a kor egyik legjobb csapata, amikor újoncként versenyzői szerződést adott neki, viszont már abban az évben is majdnem megszerezte a világbajnoki címet, egy évvel később pedig valóban össze is jött.

Az öreg pilótákkal kapcsolatos megjegyzése pedig öniróniaként is felfogható, hiszen a januárban 40 évessé váló Hamilton maga sem készül még búcsúzni az F1-től, s csak most vág bele karrierje egy újabb fejezetébe a Ferrarival. Közte és Antonelli között is közel 22 év a korkülönbség, az olasz 2006 augusztusában csak fél évvel született korábban, mint hogy a mára hétszeres világbajnokká vált brit bemutatkozott volna a Forma-1-ben.

Kicsit azért ciki, hogy Hamilton utolsóként ismerte fel hősét, Sennát az F1-es „Ki vagyok én?” játékban