KezdőlapFormula 1Hamilton attól tart, szó szerint otthagyná a fogát, ha...

Hamilton attól tart, szó szerint otthagyná a fogát, ha…

-

Lewis Hamiltonnak idán már eddig is sok gondja akadt a W13-as Mercedes autójával – legalábbis a korábbi évekhez képest -, és az Egyesült Államok Nagydíjának helyszíne, a Circuit of the Americas (COTA) pálya göröngyössége most sem segít a helyzetén.

Lewis Hamilton elárulta, hogy a W13-as annyira rázkódik, hogy attól tart, hogy vezetés közben kijöhetnek a fogtömései a helyükről.

„Idén a bioüzemanyagokkal nyilvánvalóan veszítettünk egy kicsit az erőből. Az autó most nagyon merev. Az autó vezetése kapcsán, szerencsére nincs sok fogtömésem, mert ha lenne, akkor idén már biztosan kijött volna az összes” – mondta a hétszeres világbajnok.

„Ez annyira, de annyira rázós most. Nagyon imádkozom, hogy jövőre már ne legyen ilyen pattogós az autó.”
Annak érdekében, hogy a hétvégén Texasban némileg megkönnyítsék a dolgukat, a Mercedes autója egy frissítésen esett át, így Hamilton legalább némi optimizmussal vághat neki a vasárnapi futamnak.

„Először is, szuper hálás vagyok mindenkinek a gyárban, aki ilyen keményen dolgozott, és elhozta nekünk a frissítést erre a hétvégére.”

„Nehéz év volt ez mindenkinek a gyárban, folyamatosan hajtanak, és nem vesztik el a fejüket, hanem elkészítik ezeket az új darabokat, és ezért szuper hálás vagyok.”