back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton élete legrosszabbjai közé sorolja idei legjobbját

Hamilton élete legrosszabbjai közé sorolja idei legjobbját

-

Vegyes érzések uralkodnak a Mercedesnél a Kanadai Nagydíj után, mert bár a csapat idén még nem harcolt olyan előkelő pozíciókért, mint ezen a hétvégén, mégis elszalasztott lehetőségnek tűnik, hogy a 3. és a 4. helyet szerezték meg.

Lewis Hamiltonnak a hétvégi futam előtt a hatodik hely volt a legjobb eredménye az idei versenyeken, és F1-es karrierje legrosszabb szezonkezdetének számít a 2024-es. A Mercedes új fejlesztései, köztük a nagy visszhangot kapott első szárnnyal azonban jelentősen előrelendítették a csapatot Montrealban: George Russell a pole-ba kvalifikált, és Hamilton is a közelében lehetett volna, ha nem ront az időmérő végén. A futamon aztán a fiatalabb brit harmadik lett, a csapat idei első dobogóját megszerezve, bár az istállóban uralkodó érzés szerint kevesebb hibával előrébb is végezhettek volna, hiszen a végén a slick gumikon ők tűntek a leggyorsabbnak.

„Részemről a teljes hétvége során ez egy nagyon gyenge teljesítmény volt – fogalmazott a Sky Sportsnak Hamilton, akinek volt néhány pályaelhagyása a nehéz körülmények között. – Az időmérőn közbejött néhány dolog, de nagyrészt az is rajtam múlt. Utána pedig a valaha volt egyik legrosszabb versenyemet futottam. Sok hibát elkövettem, de persze ha jobban kvalifikálok, akkor a végeredmény is sokkal jobb lehetett volna.”

„Az autónk lassan olyanná válik, amivel már harcolhatunk, ami igazán ígéretes a szezon folytatására. Tudom, hogy további fejlesztéseink érkeznek, így ha összeszedem magam, egy ponton jobb eredményeket fogok elérni. Ezen a hétvégén az autó képes volt a győzelemre, emiatt nem olyan jó érzés ez a helyezés.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a terminológiát illetően elrugaszkodott a talajtól, ugyanis „sztratoszférikusnak”, meg „galaktikusnak” nevezte Hamilton versenytempóját, így megérti, hogy miért csalódott a brit, miután lemaradt a dobogóról.

„Ahhoz képest, hogy honnan érkeztünk, a harmadik és negyedik helyet pozitív versenyként könyvelhetjük el. Ez sokkal jobb eredmény, mint amiket az előző versenyeken elértünk, és mindkét pilótánk látta, hogy ennél akár több is elérhető. Elcsíphettünk volna még egy-két pozíciót, emiatt tűnik ez most csalódásnak, de a hétvége előtt valószínűleg mindketten elfogadták volna a 3. és 4. helyet” – fogalmazott Wolff.