back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton elmondta, mi a különbség a Mercedes és a Red Bull között

Hamilton elmondta, mi a különbség a Mercedes és a Red Bull között

-

Lewis Hamilton a látottak alapján elmondta, hogy miben különbözik a Red Bull és a Mercedes autója.

Vasárnap ismét Max Verstappen zsebelte be a győzelmet, így eredményével utolérte Ayrton Sennát, és megszerezte a Red Bull 100. elsőségét. Továbbá zsinórban már a negyedik győzelmét aratta egymás után a szezonban.

A Mercedes a monacói fejlesztési csomag után magára talált, ugyanis Spanyolországban és Kanadában is dobogóra álhatott fel a csapat.

Max Verstappen, Lewis Hamilton, Mercedes, Red Bull
Max Verstappen, Lewis Hamilton – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

Továbbá a hátrányukból is sikerült lefaragni. Montréalban ugyanis már nem 20 másodperc választotta el a 25 éves versenyzőt a két kihívó csapattól. Verstappen előnye ezúttal csak 14 másodperc volt Hamiltonhoz képest (Alonso esetében 10 másodperc).

A brit pilóta közelebbről figyelhette meg ellenfele autóját, így mikor arról kérdezték, hogy milyen különbségeket vélt felfedezni a két konstrukció kapcsán, így válaszolt:

„Megtapasztalhattam, hogy milyen Max (Verstappen) mögött autózni, így az autója hátsó részét emelném ki. Nagyon erős, szinte mozdulatlan marad, és 10 autóhossznyival is el tud lógni a kanyarból kijövet. Ugyanakkor Fernando például nagyon erőseket fékez, a lassú kanyarokban az Aston Martin nagyon jó.”

Forrásgpblog.com