KezdőlapFormula 1Hamilton: Már nem emlékeznek, hogyan nyerte Schumacher a címeit?

Hamilton: Már nem emlékeznek, hogyan nyerte Schumacher a címeit?

-

A Mercedes ellentmondásos Orosz Nagydíjon alkalmazott csapatutasítása után Lewis Hamilton felemlegette Michael Schumacher esetét, akire úgy emlékeznek az emberek mint aki F1-es világbajnokságokat nyert, arra hogy hogyan, arra viszont már nem.

Hamilton 50 pontra növelte az előnyét Sebastian Vettellel szemben miután nyert Szocsiban, míg a Ferrari pilótája csak harmadik lett. Kettejük között csak 43 pont lenne a különbség, ha a Mercedes nem cserélte volna meg őt a csapattársával, és kérte volna meg a 25. körben Valtteri Bottast, hogy engedje el Hamiltont.

A versenyt követően Toto Wolff azt mondta, hogy inkább lesz „rossz fiú”, mint egy „idióta” a szezon végén, a realitás viszont az, hogy harcolni kell a bajnokságok végéig. Hamilton ugyan maga is kényelmetlennek érezte a helyzetet, és vissza akarta Bottasnak adni a pozícióját a verseny végén elárulta, hogy nagyobb perspektívában kell gondolkodni:

„Nagyon ellentmondásosnak éreztem. Átgondoltam azt, hogy mit akar a a csapat, márpedig azt akarták, hogy tíz ponttal többel távozzak. Ez volt a végső cél, hogy inkább tíz ponttal több legyen, mint csak hárommal, vagy ilyesmi. Ellentmondásos volt, mert ezt akarta a csapat, én is tudom, hogy ezt akarjuk, ugyanakkor azt is tudom, hogy mi lett volna jó. A bajnokokra nem úgy emlékeznek az emberek, hogy az adott szezonban mi volt a jó vagy a rossz, csak arra emlékeznek, hogy ki nyert. Nézzük meg Michael Schumachert, van hét világbajnoki címe, a legprominensebb versenyző, de mindig a jó döntést hozták meg? Ki tudja, de azt hiszem, hogy okos döntéseket hozok meg hogy megnyerjünk konstruktőr bajnoki címeket is évről évre.”

Hamilton pontelőnye még nem jelenti azt, hogy nem kell már nyernie a hátralévő öt versenyen ahhoz, hogy meglegyen az ötödik világbajnoki címe. Ötven pont előny az két győzelemnyi, így ha marad a jelenlegi forma, a bajnokság vége előtt megnyerheti azt.