Lewis Hamilton úgy vélte, összességében nem rossz, ahol a Monacói Nagydíjat zárta, ugyanakkor ismét nem volt zökkenőmentes a kommunikáció közte és versenymérnöke között.
Miközben Charles Leclerc hiába izzasztotta meg a győzelemért Lando Norrist, nem tudta zsinórban másodszor megnyerni a Monacói Nagydíjat, Lewis Hamilton a másik Ferrariban a 7. helyről feljött az 5. pozícióba, hogy végül a 4. helyezett Max Verstappentől több mint fél perces, a győztes Lando Norrishoz képest 51 másodperces lemaradásban érjen célba.
Hamilton a közvetítésbe is bejátszott rádiózásában egyszer arról érdeklődött, hogy továbbra is egy perccel van-e lemaradva az élmezőny mögött, ami arra utalt, hogy a hétszeres világbajnok kissé a sötétben tapogatózott azzal kapcsolatban, hogy miért is versenyez.
Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban
Meghallgatva a többi, közvetítésben nem hallható üzenetváltást, valóban olyan kép rajzolódik ki, hogy Adami és Hamilton között nem volt tökéletes az összhang.
„Mire van szükséged tőlem?” – tette fel a kérdést versenymérnökének a hétszeres világbajnok még az első kerékcseréje előtt, mire azt a választ kapta, hogy „Most nyomd neki, ez a mi versenyünk!”
Az első kiállása után aztán Hamilton azt hiányolta, hogy milyen tempót kell autóznia. „Milyen a tempóm?” – kérdezte. „Verstappen az első, még nem cserélt kereket, 15,2-t megy. Piastri 17,8, ő vigyáz a gumikra. Tartsd észben az első gumik szaturációját a lassú kanyarokban (amikor a gumi a kanyarban eléri a maximális tapadást, és azon túl már nem képes még jobban tapadni – a szerk.)” – jött a válasz Adamitól, mire Hamilton közölte, hogy „Igen, de nem értem, milyen tempót vársz tőlem.” „Verstappennel harcolsz, a célköridő 14,7, ha képes vagy rá” – érkezett a felelet.
Adami ezután többször is megdicsérte Hamiltont, hogy jó munkát végez, majd a hétszeres világbajnok hátránya a lekörözöttek megelőzésével 4 másodpercről 13 másodpercre nőtt Verstappenhez képest. Hamilton ekkor megkérdezte, hogy ennek milyen hatása van a versenyére, mire mérnöke közölte, hogy „továbbra is rendben vagy.”
Hamilton azonban ezt követően tiszta pályán haladva sem tudta hozni Verstappen köridejeit, és amikor Adami közölte vele a holland legutóbbi körét, Hamilton ki is jelentette, hogy erre ő nem képes, majd megjegyezte, hogy a bal hátsó gumija nincs jó állapotban.
Ezután jött egy újabb olyan üzenetváltás, ami Hamilton elveszettségére utalt. „Tényleg nem tudom, hol vagyok. 15 másodperccel vagyok lemaradva” – mondta. „Folytasd ezzel a tempóval. Ha tudsz gyorsulni 2 tizedet, az ideális lenne. Meglátjuk” – jött a válasz. „Ez igazán nem segít, haver. Küszködöm az autóval. Nem tudom…” – kontrázott Hamilton.
A hátrasorolt Hamilton gyanúja: nem is az őt félretájékoztató mérnöke hibázott
Ezzel azonban nem volt vége Hamilton kritikus hangvételű megjegyzéseinek. Az 55. kör után először megkérdezte, hogy „Lassú vagyok ezeken a gumikon?”, mire Adami a Miamiban már Hamiltont is feldühítő „visszatérek hozzád” válasszal reagált. Majd amikor jelentett a gumik állapotáról és Adami megköszönte az infót, majd ismét megdicsérte őt, hogy jó munkát végez, illetve közölte, hogy Verstappen 15,3-as köröket autózva vezeti a futamot 22 másodperccel előtte, Hamilton azt kérdezte: „Hol van mindenki?”
Ezután a 40 esztendős brit megejtette a második cseréjét, amivel visszaesett, de előtte még kifakadt, hogy „nem vagyok tisztában vele, hogy mi a versenyszituáció, haver!”. Erre Adami csak annyit mondott, hogy álljon ki közepes gumiért, mire Hamilton így folytatta: „Igen, haver, csak kicsit el vagyok veszve. Nagyon szórványos az információ.”
A kerékcsere után Hamilton aztán próbált némi infót kihúzni Adamiból. „Hátulról nem fenyeget veszély, igaz? Kicsit lassan melegítem fel a gumikat.” „Nincs fenyegetés hátulról” – jött a felelet. „Akkor ezek a srácok mérföldekkel járnak előttem? Több mint 30 másodperccel?” – kérdezte Hamilton. „Igen, úgy van” – jött Adami válasza.
Ezután Hamilton ismét megkérdezte, hogy milyen köröket kell teljesítenie, majd megkapta, hogy 15,3–15,5 között kell legyen a futam végéig. Ezt követően arról érdeklődött, hogy „Az egész versenyen ilyen lassú voltam?”, majd jött a közvetítésbe is bejátszott beszélgetés: „Továbbra is egy perccel vannak előttem?” – kérdezte Hamilton. „Charles közepesen van, a McLarenek keményen. 16-os köröket futnak. Nagyon közel vannak egymáshoz, csatáznak” – válaszolt Adami. „Nem válaszolsz a kérdésre. De nem is igazán számít… Csak azt kérdezem, hogy még mindig egy perccel vagyok lemaradva?” – kontrázott Hamilton. „48 másodperccel” – felelt végre a kérdésre a mérnök.
Lap 18/78: @LewisHamilton pits!! It’s a rapid 2.1 second stop and he rejoins ahead of HAD 👏 pic.twitter.com/uo8D9obnWZ
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) May 25, 2025
A Hamilton és Adami közötti furcsa rádiózásokat végül a levezető körös párbeszéd zárta. A célba érés után a mérnök röviden összegzett: „Ötödik hely, sok időt veszítettünk a forgalomban, a többit ki kell vizsgálnunk.” Hamilton erre valamivel később így felelt: „Igen, nagy köszönet a srácoknak, hogy rendbe hozták az autót [a harmadik szabadedzés után]. Nem ez volt a legkönnyebb hétvége, de megyünk tovább.”
Erre már nem jött válasz Adamitól, majd Hamilton néhány kanyarral később ismét megszólalt: „Dühös vagy rám vagy valami?” Adami azonban furcsa módon erre sem válaszolt, és a rádió innentől kezdve csöndes maradt a levezető kör további részében.
Nem volt világos az információ
Hamilton a Sky Sports-nak és az F1 stábjának adott interjúk során a levezető körben történtekről nem beszélt (nem is kérdeztek rá), de arról igen, hogy „Az információ nem volt annyira világos, nem értettem, hogy »ez a mi versenyünk.« Nem tudtam, hogy miért harcolok. A következő helyezésért vagyok harcban? Amikor megnéztem az adatokat, [láttam, hogy] a közelében sem voltam az élen állóknak. Sokat kivettem a gumijaimból ekkor, de amúgy is annyira messze voltam tőlük.”
A több mint 50 másodperces hátrányáról azt mondta, „megesik”, arra pedig, hogy tudja-e az okait, egy kurta „nemmel” felelt, összességében azonban pozitívan értékelt. „Ahonnan a három rajthelyes büntetéssel indultam, előrejönni az 5. helyre szerintem nem rossz. Ez volt a legtöbb, amit tehettem – mondta, majd kérdésre elmondta, hogy az időmérővel ellentétben most nem élvezte a vezetést. – [A vezetés] nyomorúságos volt. Hacsak nem az élen állsz, de még akkor is, ha ott vagy, nem annyira szórakoztató, de a végén szép jutalmat kapsz. Ezen kívül bárhol vagy, ami nem az első hely, ürességet érzel.”
Verstappen banánt dobálna, egyik riválisa elnézést kért a szurkolóktól a monacói futam után