back to top
2025. március 25. 12:51
KezdőlapFormula 1Hamilton: Látok embereket, akiket éveken át csodáltam, de most mások háta mögött...

Hamilton: Látok embereket, akiket éveken át csodáltam, de most mások háta mögött beszélnek

-

Lewis Hamilton a Kínai Nagydíj sprintjének megnyerése után negativitásról, a tanulási folyamatának részleteiről és a túlzott elvárásokról is nyilatkozott.

Miután pole pozíciót szerzett a sprintre, majd megszerezte saját pályafutása és a Ferrari történelmének első sprintgyőzelmét, Lewis Hamilton odaszúrt az őt az elmúlt héten kritizálóknak, mondván „rengeteg károgót hallottam ezen időszak alatt, akik alighanem azért kritizálnak, mert sohasem volt még ilyen tapasztalatuk.” A sprint utáni FIA sajtótájékoztatón a The Times újságírója megkérte a hétszeres világbajnokot, hogy reflektáljon a korábbi szavaira, és mondja el, mennyire jelent számára elégtételt, hogy a visszafogott ausztráliai kezdés után nyerni tudott.

„Nos, igen, úgy értem, nem mintha visszabeszélnék nekik vagy bármi ilyesmi, csak arról van szó, hogy annyira furcsa korban élünk. Az emberek imádnak negatívak lenni, ahogy lehetőségük adódik erre, még a legkisebb dolgokban is egyszerűen negatívak. Ez szerintem a nehéz időknek tudható be, amiben élünk. Látok bizonyos személyeket – és még egyszer mondom, nem olvasok híreket, de itt-ott látok részleteket –, olyan embereket, akiket éveken át csodáltam, hogy a másik háta mögött beszélnek. Egyértelmű, hogy néhányuk a dolgok ismerete nélkül találgatja, hogy mi zajlik, és mint mondtam, ez a megbecsülés teljes hiánya” – fejtette ki Hamilton.

„Nem könnyű egy új csapathoz igazolni, amelyik teljesen máshogy dolgozik, és az autó is teljesen más. Nem úgy megy, hogy csak beleülsz és jó lesz. Ha megnézik Seb [Vettelt] vagy Fernando [Alonsót], remek munkát végeztek a korai fázisban, miután csatlakoztak a csapathoz, de a hosszú távú sikerek alapjait lefektetni időbe telik. Ezt próbálom én megtenni. Nem akarok előreszaladni, hanem időt akarok hagyni magamnak, hogy építkezzek ezzel a nagyszerű csapattal. Akkora potenciál van bennük, de hogy már a második versenyen átéljük ezt… Ezen a pályán sok-sok éven át jól szerepeltem, szóval ezt is figyelembe kell venni egy kicsit, de összességében igazán jól éreztem magam az autóban. És amint egyre inkább megtanulom, hogy az autó milyen beállítást kedvel például egy ilyen pályán, szerintem jobban fogom tudni, hogy mihez kezdjek majd akkor, amikor elmegyünk egy ahhoz hasonló pályára, amilyen a legutóbbi.”

Hamilton a sajtótájékoztatón egy másik kérdésre belement annak a részleteibe is, hogy milyen tanulási folyamaton megy keresztül jelenleg, és az Ausztrál Nagydíjhoz képest mi változott Kínára. „Minden alkalommal, amikor autóba ülsz, egyre többet tanulsz. Valamilyen oknál fogva a múlt héten nem éreztem magam kényelmesen az autóban. Szombatra kicsit jobb lett, de szerintem a beállítások terén nem voltunk ott, ahol igazán akartam. És a múlt héten még hátradőltem és hagytam, hogy a srácok tegyék a dolgukat. Meg kell figyelnem, hogy miként szeretnek működni ahelyett, hogy rájuk erőszakolom magam, mert talán amit a múltban csináltam, az nem fog működni. Úgyhogy alapvetően ezt csináltam.”

„Majd ezen a hétvégén már rögtön a hét elején, hétfőn azzal indítottam Ricciardónál (Ricciardo Adami, Hamilton versenymérnöke – a szerk.), hogy »Ezekkel a dolgokkal akarok kezdeni ezen a hétvégén, inkább ez legyen az irány.« És sokkal boldogabb vagyok ezzel. Ezt már teszteltem Bahreinben, de aztán eltávolodtunk tőle. Szóval történt néhány változtatás. Attól a pillanattól kezdve, hogy pénteken autóba ültem, jobban egynek éreztem magam a kocsival. A mai sprinten is tanultam. Bahreinben nem tudtam versenyszimulációt futni, úgyhogy a múlt heti verseny a vizes pályán volt az első hosszú etapom az autóval, az első rendes hosszú etapom jelentős körszámmal. Továbbra is menet közben tanulok arról, hogy milyen az autó, hogyan használjam az eszközöket annak érdekében, hogy azt csinálja, amit akarok tőle. Igazán örülök annak, ahogy [a sprint] alakult, tekintve, hogy továbbra is ez a helyzet. De most már sokkal többet tudok arról, hogy az autó mit szeret és mire van szükségem ahhoz, hogy gyorsabbá tegyem.”

Ünneplés a csapattagokkal a sprint után:

A hétszeres világbajnok a PA kérdésére végezetül még egyszer hangsúlyozta, hogy miként az ausztráliai gyengébb szereplésből, úgy a mostani kiugró eredményekből sem szabad hosszú távú következtetéseket levonni. „Nézd, most jöttünk egy olyan versenyről, ami a 10. helyen zártunk – felelte arra a felvetésre, hogy a bajnoki címért zajló csata részesének érzi-e magát. – Olyan sok tényezőt kell számításba venni. Azt hiszem, nem siethetünk előre egyetlen eredmény alapján. Az autó jónak érződött ma, és igen, sikerült a McLaren és a Red Bull előtt végezni, de ez nem feltétlenül jelent azt, hogy…”

„Úgy tűnik, hogy nagyjából ott vagyunk ezen a hétvégén, ami igazán jó. Remélem, hogy folytatódik ez, de még várnunk kell, hogy milyen lesz pályáról pályára. Múlt hét végén nem volt meg ez. Sok mindent alkalmaztunk a múlt héten tanultakból, az autó pedig sokkal jobb, úgyhogy remélem, hogy ilyen is marad. Amennyiben igen, akkor boldog leszek.”

A maranellóiak a „rendes” időmérő edzésre némileg visszaestek és visszaszorultak a harmadik rajtsorba, Hamilton azonban ismét Charles Leclerc előtt zárt. A két versenyző időmérő utáni reakciója alább olvasható.

Leclerc szerint annyit tud a Ferrari, amit az időmérőn mutatott