A Ferrari versenyzőiben és csapatfőnökében az elégedetlenség volt az általános érzés a Miami Nagydíj sprintidőmérője után. Lewis Hamilton azt hitte, erősebbek lesznek, Frédéric Vasseur szerint azonban a potenciál megvan a továbbfejlesztett autójukban.
Charles Leclerc a negyedik, Lewis Hamilton pedig csak a hetedik helyen zárta a Miami Nagydíj sprintidőmérőjét. Ezzel az eredménnyel egyik versenyző sem volt elégedett, hiszen a Ferrari a mezőnyből a legtöbb fejlesztést vitte Floridába, Leclerc pedig az SQ2-ben az első helyen végzett, így joggal reménykedhetett abban, hogy legalább harcban lehet a pole-ért. Végül nem volt, ami szerinte részben arra vezethető vissza, hogy a lágy gumikon egyszerűen nem volt meg a tempója.
Eközben a csapattársától három hellyel és közel 4 tizedmásodperccel elmaradó hétszeres világbajnok Leclerc-rel ellenétben ránézésre is csalódott volt, és ahogy ilyenkor szokta, szűkszavúan és halkan értékelt. „Őszintén szólva nem igazán tudtam, mire számítsak. Reméltem, hogy jobban fog menni, de az autó nem adott igazán jó érzéseket” – idézi őt a Motorsport olasz kiadása.
Arra a kérdésre, hogy arra számítottak-e, hogy már Miamiban jön az előrelépés a fejlesztéseknek köszönhetően, vagy inkább más pályákon láthatjuk majd ezt, Hamiton közölte, hogy fogalma sincs. „Azt hittem, erősebbek leszünk annál, mint amit ma mutattunk. Este még dolgozni fogunk azon, hogy megértsük, miért nem voltunk elég gyorsak. De továbbra is optimista akarok maradni. Sokkal előrébb is lehetnénk, a mai nap egyszerűen nem alakult jól.”
Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke szintén a megújuló SF-26-osban rejlő potenciált emelte ki, és ő sem tagadta, hogy kicsit frusztrált. „Bizonyos értelemben van bennünk némi frusztráció, mert délelőtt még első és második helyen álltunk, most pedig az SQ3 végén negyedikként zártunk. Meg kell értenünk, mit rontottunk el, mert nem sikerült mindent összeraknunk. A pozitívum az, hogy a potenciál megvolt, és már reggel is látszott. Ez biztató” – ecsetelte a csapatfőnök a Sky Sports-nak.
A francia szakembernek felvetették, hogy Leclerc nem volt elégedett a negyedik helyével, mire megerősítette, hogy ő sem. „Ha az SQ1-ben második vagy, az SQ2-ben első, aztán végül negyedikként zársz, nem lehetsz elégedett. Én sem voltam az a bokszfalon, egyáltalán nem, de így alakult. Ma este meg kell értenünk, mi nem működött jól, és holnap jobban kell csinálnunk, nem szabad megismételnünk ugyanazokat a hibákat” – fogalmazott Vasseur, aki elismerte, hogy továbbra is sokat veszítenek az egyaránt Mercedes-motorral versenyző McLarennel és Mercedesszel szemben az egyenesekben, de ennek nem csak az erőforrás az oka.
„Ma is veszítettünk néhány tizedet az egyenesekben, de ez nem kizárólag motor kérdése, hanem az egész csomagé. Ugyanakkor igaz, hogy a legnagyobb hátrányunk az egyenesekben jelentkezik. Ez versenybeállítás mellett kevésbé feltűnő, ami azt jelenti, hogy holnap bármi megtörténhet, és feljebb léphetünk. De az energia-leadást és minden apró részletet is rendbe kell tennünk, mert ma megmutattuk, hogy amikor mindent össze tudunk rakni, ott vagyunk az élmezőnyben.”
Vasseur szerint nemcsak a rajt, hanem a versenytempó is fontos lesz a sprintfutamon, a szabadedzésen ebben pedig nem teljesítettek rosszul. A rajtokra külön kitérve még elmondta, Leclerc-től és Hamiltontól is jó kezdésre számít. „Nem szeretnék túl sokat elárulni, de már a kezdetektől sem mi voltunk a legjobbak a rajtoknál, és szerintem mindenki javulni fog. A teljesítmények mindig közelednek egymáshoz. Az viszont biztos, hogy eddig mi voltunk a legkiegyensúlyozottabbak ezen a téren, ezért bizakodó vagyok, és úgy gondolom, hogy a versenyzőink holnap jól fognak rajtolni. De ahogy korábban is mondtam: nem csak a rajtról van szó, hanem a tempóról is. Már az időmérőtől kezdve mindent össze kell raknunk.”
