Lewis Hamilton aggódik a Spanyol Nagydíjtól életbe lépett új szárnyszabály hatásai miatt, szerinte a csapatok egyébként is csak azért kezdték el feltérképezni a hajlékony első vezetőszárnyak lehetőségeit, mert az FIA rosszul alakította ki a technikai szabályokat.
Nagy talány az F1-es mezőny számára, mennyire bolygatja meg az erőviszonyokat az e hétvégi barcelonai fordulótól kezdve, hogy életbe léptek a szigorúbb mérések az első szárnyak hajlékonyságának vizsgálására.
Az FIA a szezon elején jelentette be, hogy a Spanyol Nagydíjtól módosulnak a vonatkozó előírások, így a csapatoknak volt idejük felkészülni a változásra, Hamilton szerint viszont ez egyáltalán nem helyes lépés a sporttól – és itt nem arra utalt, hogy a Ferrarit esetleg érzékenyebben érintené a szigorítás, mint a közvetlen riválisait, inkább az autók általános vezethetőségére gondolt.
Egy kevésbé feltűnő szabálymódosításhoz is tesztalany a Spanyol Nagydíj
„Végső soron a hajlékony szárnyak sebtapaszt jelentettek a rosszul kitalált technikai szabályokra” – idézi a The Race Hamltont, aki arra utalt, hogy a szárnyak légáramlatok általi elhajlása segített az autók lassú tempó melletti alulkormányzottságának és nagy tempó melletti túlkormányzottságának kiküszöbölésében.
„Nem tudom, mi az oka ennek a szigorításnak, nem is sokat gondolkodtam rajta. Amikor megjelentek a hajlékony szárnyak, az pozitív fejleménynek számított. Egyes csapatok gyorsan tudtak reagálni a helyzetre, mások lassabban alkalmazkodtak. Emlékszem, hogy amikor a Mercedesnél a tavalyi év nagyjából hasonló pontján nekünk is lett ilyenünk, az jó hatással volt az autónkra. Egyeseknek már előttünk is volt, és akadtak olyanok, akik csak jóval később fejlesztették ki.”
„Ez sokkal kellemesebbé tette a jelenlegi autók vezethetőségét, szóval most a rossz irányba mentünk el, ez egészen biztos. De gondolom, az a célja az egésznek, hogy jobban felügyelni lehessen ezt is. Remélhetőleg közelebb hozza egymáshoz a mezőnyt.”
Megsértődött vagy nem? – Hamilton végre válaszolt a mindenkit lázban tartó kérdésre