back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton szerint nem a hibája miatt ment tönkre az autója

Hamilton szerint nem a hibája miatt ment tönkre az autója

-

Lewis Hamilton úgy véli, hogy az autójának a hidraulikája már azelőtt tönkre ment, hogy hibázott volna az egyes kanyarban.

A világbajnoki címvédő a Német Nagydíj időmérő edzésének első szakaszában kiszélesítette a pályát az első kanyarban és nagy tempóval ment át a rázóköveken. Nem sokkal később pedig megállt a Mercedes, váltó és hidraulikai problémák miatt, és sokáig úgy tűnt, hogy ez a kis hiba vezetett a problémákhoz, de a brit elmondása szerint már a kanyar előtt is gondjai voltak.

„Nem a rázókövek okozták a gondokat. Minden egyes körben ugyanígy használjuk őket.” – fogalmazott röviden.

Annak ellenére, hogy a legutóbbi fordulóban a mezőny végéről tudott felzárkózni a második helyre, most nem biztos, hogy ugyanez menni fog neki a 14.helyről.

„Ezen a pályán nem hiszek ebben. Ez az egyik legrosszabb pálya az előzések szempontjából, de mindent meg fogok tenni. Az ilyen dolgok előfordulnak, a legjobb amit tehetsz, hogy megpróbálod összeszedni a gondolataidat, pozitív és negatív energiáidat és a legjobbodat adod vasárnap.”

„Holnap új nap, új lehetőség, megpróbálok mindent ki adni magamból és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. De ez nem lesz ugyanolyan, mint Silverstone-ban.” – tette hozzá.

A vizsgálatok után a Mercedes is megerősítette Hamilton szavait.

„A probléma már jelen volt az egyes kanyarban, amikor Lewis teljesen normálisan használta a rázókövet. Ekkor már gond volt a hidraulikával, aminek a következtében tönkre ment a kormány szervó, és ennek volt az eredménye az amit a televízióban láttunk. Sokan ezt a hibák okának gondolták, holott ez már a következménye volt.”