back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton is adakozott a lángokban álló Ausztráliának

Hamilton is adakozott a lángokban álló Ausztráliának

-

Lewis Hamilton 500 ezer dollárral támogatott két szervezetet, melyek az állatvilág mentésével foglalkoznak a katasztrófa sújtotta Ausztráliában.

Már napokkal ezelőtt Instagram fiókját bajba jutott állatok képeivel árasztotta el a Mercedes világbajnoka. A brit versenyzőt nagyon megrázta a földrészt sújtó tűzvész, így rajongóitól kért segítséget, kinek és hova tudna utalni (Instagram sztoriban). Tegnap délután egy posztban jelezte, körülbelül 150 millió forintnak megfelelő összeget juttatott el a bajba jutott élővilággal foglalkozó szervezeteknek, továbbá arra buzdította követőit, hogy ha tehetik, ők is segítsenek Ausztráliának.

,,Mélyen elszomorít az, hogy több mint egy milliárd állat halt meg keserves kínok között Ausztráliában, úgy hogy esélyük sem volt a menekvésre. Nem titok, szeretem az állatokat, és nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyi pusztult el eddig, és hogy hány faj sodródott a kihalás szélére.”

,,Elég szerencsés vagyok amiatt, hogy többször is elutazhattam Ausztráliába, így első kézből tudom, milyen gyönyörű az ország. Harcolj Ausztrália! Beszéltem olyan emberekkel Ausztráliában, akik az egész katasztrófa közepén dolgoznak, és nagyon-nagyra tartom őket azért, amit csinálnak.”

,,Arra kérlek titeket, hogy csatlakozzatok hozzám, és gondoljunk arra, hogy milyen hatással is vagyunk a bolygónkra. Dolgozzunk együtt, érjünk el apró változásokat , bátorítsátok a családjaitokat és a barátaitokat arra, hogy  hasonlóan cselekedjenek, így változtathatunk az jelenlegi irályon.”

,,500.000 dollárt utaltam át támogatásom jeléül a WIRES-nak, WWF Ausztráliának és a tűzoltóságnak. Ha tehetitek és lehetőségetek van rá, ti is adakozzatok.” -írta Hamilton különböző platformjaira.

A brit világbajnok mellett a napokban Daniel Ricciardo és Mark Webber is ajánlásokat tett fel a bajba jutott földrésznek, sőt korábban Max Verstappen is utalt egy bizonyos összeget a bajba jutott koalák megsegítéséért.

View this post on Instagram

It saddens me deeply to know that over 1 billion animals in Australia died a painful death, no way out, not their fault. My love of animals is no secret and I can’t help but grieve for the defenceless animals thought to have died so far, pushing certain species closer to extinction. I’m lucky enough to visit Australia often and I know first-hand how beautiful the country is. Keep fighting Australia. I’ve spent some time speaking to people in Australia who are working at the heart of this and I’m filled with admiration for everything they are doing. I implore you to join me in thinking about the impact we are having on our planet. Let’s work together to make small changes, and encourage our family and friends to do the same, so we can help shift the direction we’re going in. I’m donating $500K to support @wireswildliferescue @wwf_australia and the Rural Fire Services. If you are able and haven’t already, you can donate too. Every little helps. Animals: @wireswildliferescue @wwf_australia Rural Fire Services: @nswrfs @cfavic @rfbaq @dfes_wa @cfsfoundation #TasmanianFireService #PrayingForAustralia

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton) on