back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton kért volna abból, amit Toto Wolff szívott

Hamilton kért volna abból, amit Toto Wolff szívott

-

Lewis Hamilton azzal viccelődött, hogy szeretné tudni, „mit szívott” csapatfőnöke, Toto Wolff, miután kapott egy rádióüzenetet a Magyar Nagydíj során, amely szerint a rossz stratégiai döntés ellenére is megnyerheti a Magyar Nagydíjat.

A piros zászlós időszakot követően a Mercedes úgy döntött, hogy az újraindításnál Hamilton az intermediate gumikon marad, míg a mezőny többi tagja a boxba hajtott a slickekért. Így az új rajtnál Hamilton egyedül állt fel a rajtrácsra, míg a többiek a kerékcsere okán a boxutcából rajtolnak el. A stratégiai döntésnek köszönhetően azonban a brit pilóta az utolsó helyre esett vissza, amikor ő is közepes gumikra váltott.

A harmadik helyre való visszakapaszkodása közben Wolff a csapatrádión azt mondta Hamiltonnak: „Lewis, meg tudod nyerni ezt a versenyt!”.

Wolff ritka rádióüzenetére Hamilton mosolyogva reagált: „Nagy szíve van Totónak, és minden tiszteletem az övé, de amikor megkaptam ezt az üzenetet, azt gondoltam, hogy bármit is szívnak, a verseny végén, én is akarok belőle.”

A futamgyőztes Esteban Ocon felé fordulva, aki mellette ült a verseny utáni sajtótájékoztatón, Hamilton hozzátette: „Olyan messze voltatok előttem, és nekem akkor még egy újabb boxkiállást kellett végrehajtanom, úgy voltam vele, hogy lehetetlen utolérni titeket.”

„Amikor kint vagy, bizonyos szakaszokban határozottan magányosnak tűnhet a dolog, és néha olyan csőlátásod lesz, hogy 10 kör, mintha egy fényév lenne.”

„Annyi idő telik el ezalatt, mintha időutazáson lennél, nagyon-nagyon furcsa élmény, és aztán elfelejted, hogy az emberek ott vannak a túlsó oldalon, szóval jó, ha emlékeztetnek rá, hogy ott vannak.”

Forrásgpfans.com