Lewis Hamilton az idei hat futam során már harmadik dobogóját szerezte, amikor másodikként ért célba a Monacói Nagydíjon Kimi Antonelli mögött – innen pedig tapintható közelségben érzi első ferraris győzelmét.
A brit formája az idei szezonra egyértelműen feljavult azt követően, hogy 2025-ben egyetlen dobogós helyezést sem ért el a maranellóiaknál töltött első szezonjában. Bár a Mercedest idén még senkinek nem sikerült letaszítania a dobogó tetejéről, zsinórban két második hellyel, a bajnokságban is a második helyre felugorva Hamilton már a győzelmet is elérhetőnek tartja. Abban pedig, hogy végre jól érzi magát a volán mögött, fontos szerepet tulajdonít csapatfőnökének, Frédéric Vasseurnek.
„Nem is lehetne közelebb, de a hátrány még mindig 66 pont – mondta az első győzelem kilátásairól. – El sem hiszem, hogy a második helyen állok a bajnokságban, igazán hálás vagyok ezért. Nem érhettem volna ezt el a csapatom nélkül, a megbízhatóságunk nélkül és Fred nélkül. Fred nagyon sokat segített nekem. A tavalyi év mindkettőnk számára rendkívül nehéz volt, és könyörögtem neki néhány változtatásért, amiket meg is valósított. Most végre learathatom ennek a gyümölcsét és szállíthatom az eredményeket.”
„Még mindig a szezon korai szakaszában járunk, szóval folytatnunk kell az üldözést. Szerintem könnyebb az üldözőnek, mint az üldözöttnek lenni, és ez általában véve is igaz az életben. És noha ezek a srácok nagyon gyorsak és elképesztő csapatuk van, addig fogunk üldözni, amíg végül meg nem érkezünk.”
Hamilton a díjátadó előtt azzal gratulált a zsinórban ötödik győzelmét szerző Antonellinek, hogy „közeledsz hozzám, haver”. Noha a britnek egyelőre még nem kell féltenie 105 futamgyőzelmes rekordját, hiszen az pontosan 100-zal több, mint amennyivel az olasz rendelkezik, az azért beszédes adat, hogy Hamiltonnak is ugyanúgy egymást követő öt győzelemből áll a leghosszabb sorozata, mint amit Antonelli most elsőre elért.
„Ez csak arra ösztönöz, hogy emeljem a szintem. Még csak 19 éves, szóval képzeljük csak el, mit tartogat még számára a jövő. Mindent bele fogok adni, hogy elkapjam őt az év során. És egészen kiváltságos pillanat egy ilyen dobogón állni ezzel a két fiatal sráccal – saját 2007-es önmagamra emlékeztetnek” – mondta Hamilton, a harmadik helyen végző Isack Hadjarra is utalva ezzel.
