back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton magángépe mégis legálisan van nyilvántartva?

Hamilton magángépe mégis legálisan van nyilvántartva?

-

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton neve is szerepel az úgynevezett „Paradise Papers”-ben, mi szerint a brit versenyző mintegy 4 millió dollár adóbefizetést úszott meg Bombardier magángépének megvásárlásakor, különféle offshore cégek segítségével. Hamilton szerint azonban ez az ügy egyáltalán nincs befolyással a munkájára.

A brit versenyző szerdán, Sao Paoloban, egy Petronas sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy ezen sztori ellenére, az ő „alapvető értékei” sértetlenek maradnak.

„Nagyszerű időszakon vagyok túl, a családommal, barátaimmal, és ez rendkívül pozitív.” – mondta. „Ezt semmi nem tudja tönkretenni. Csak a versenyhétvégére koncentrálok, és még két futam hátra van. Ez nem von le semmit az alapvető értékeimből, vagy abból, amit itt teszek.”

Hamilton képviselője egy közleményben azt közölte, hogy egy repülőgép egy a Man-szigeteki adóparadicsomban való regisztrálása teljesen legális.

„Mivel sportemberként magas adót fizet több országban is, Lewis ügyeit egy profi tanácsadó gárda intézi. Ezek a tanácsadók biztosították Lewist afelől, hogy minden rendben van, az ügy az ügyvédei kezében van.”