back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton "megkezdte az aggódást" a kihívásokkal teli szabadedzések után

Hamilton „megkezdte az aggódást” a kihívásokkal teli szabadedzések után

-

Lewis Hamilton a második szabadedzés után elmondta, kihívásokkal teli pénteken van túl a Mercedes.

A hétszeres világbajnok pozitívan indult neki a Japán Nagydíj hétvégéjének, ám a szabadedzések eredményeit és tapasztalatait látva aggódni kezdett. A Red Bull visszatért az élre Max Verstappennel, míg a Ferrari pilótái és Lando Norris második erőként léptek fel a holland mögött. Az Aston Martin is javuló tendenciát mutatott Fernando Alonsóval, addig a csillagosok vakarták a fejüket.

A Mercedes az első gyakorlás után beismerte, nem ilyen eredményekre számítottak, és egyelőre keresik a helyes utat. A második szabadedzés után a 38 éves versenyző hozzátette: kihívásokkal teli egy órán vannak túl.

„Nagyon nehéz volt ez a nap a számunkra. Nem bíztam eléggé az autóban, és ez hozzájárult a küzdelmeinkhez. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, és a második gyakorlás végére sem sikerült ezt megoldanunk. A gumik túlmelegedtek, így nagyon távol kerültünk az időeredmények tekintetében a többiektől” – nyilatkozta Hamilton.

A brit versenyző ugyanakkor bízik abban, hogy sikerül megoldást találniuk a problémáikra, és szombaton már a Red Bull mögött harcolhatnak a Ferrarival és a McLarennel.

„Tudjuk, ma este még sokat kell dolgoznunk, hogy javítsunk a teljesítményünkön. Hiszek abban, hogy javulást érhetünk el. Voltak már hasonló péntekjeink a szezonban, és sikerült szombaton erősebben visszatérnünk. Holnap meglátjuk, most is sikerül-e. Ma este mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljebb kerüljünk a listán.”