KezdőlapFormula 1Hamilton szerint továbbra is megbízható lesz a Mercedes

Hamilton szerint továbbra is megbízható lesz a Mercedes

-

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a Mercedes idén is képes lesz olyan megbízható autót építeni, mint a tavalyi.

Hamilton 2017-ben minden futamot befejezett, sőt minden versenyen pontszerző helyen is végzett, így 2002 után először történt meg ez a Forma-1-ben.

2016-tal ellentétben arra is képes volt, hogy egészen a brazil nagydíjig nem kapott rajtrács büntetést erőforrás elemek cseréje miatt. Ez azonban nem befolyásolta a világbajnokság kimenetelét, hiszen a brit eddigre már bebiztosította a világbajnoki címét.

A Mercedes motorok megbízhatóságát az is mutatja, hogy Hamilton csapattársa Bottas csak egyszer esett ki motorprobléma miatt, míg a partner csapatok közül a Force India csak baleset miatt adott fel futamot.

Hamilton úgy véli, hogy mivel kevesebb motort lehet majd idén használni, ezért jóval nehezebb lesz majd az, hogy még egy hasonló évet teljesítsenek, de hozzátette, hogy szerinte a Mercedes képes erre.

„Az a célunk, hogy minden egyes kört teljesítsünk.” – kezdte. „Természetesen ez sokkal nehezebb lesz, de ez az amiért dolgozunk. Hiszek a csapatban, hogy képesek ezt megcsinálni, igaz ez hatalmas feladat lesz. Talán 2017 arany év volt számunkra e tekintetben, de ez nem zárja ki azt, hogy ne lehessen megismételni.”

Hamilton szerint a három nagy motor szállító közötti megbízhatósági tényező döntően kihat a világbajnokság végeredményére.

„Szerintem mi, a Ferrari és a Renault motorjai azok, akik meghatározóak a bajnokságban. De ahogy már mondtam a célunk az, hogy minden futamot befejezzünk. Nekünk volt a legmegbízhatóbb motorunk, de a következő idényben sokkal jobban fog számítani a megbízhatóság.”