back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: Monaco nem is volt verseny

Hamilton: Monaco nem is volt verseny

-

Lewis Hamilton szerint Monaco csak tötyörgés volt és „nem igazi verseny”, miután az élmezőnynek pokoli lassú tempóban kellett teljesítenie a 78 körös távot, ha nem akarták kivégezni az abroncsaikat.

Meddig bírják ki a hiperlágyak az első etapban? Ez a kérdés bizonyára többeket is ébren tartott a Monacói Nagydíjat megelőző éjszakán. Az előzetes jósolgatásoknak megfelelően a rózsaszín gumik néhány körön belül valóban használhatatlanná váltak, Hamiltonnak például már a 12. körben ki kellett állnia friss ultralágyakért, a hátralévő 66 kör viszont túl soknak tűnt egy szett gumin. Az élmezőny öt versenyzője azonban az egykiállásos stratégia mellett döntött, kihasználva a pálya által nyújtott előzési lehetőségek hiányát. Noha körönként érkeztek Hamilton vészjósló üzenetei a gumik halálközeli állapotát illetően, a brit végül a harmadik helyre hozta be a Mercedest, 17 másodperces hátrányban a győztes Daniel Ricciardóhoz képest.

„Körülbelül a hatodik körtől kezdve csak sétakocsikáztam” – mondta Hamilton. „És ezt szó szerint értem, ez egyáltalán nem volt verseny. Daniel remek munkát végzett ma, nagyon örülök neki, de végeredményben mindannyian ugyanazt csináltuk: letekertünk mindent és sétatempóban haladtunk, hogy biztosan célba érjünk. Nem tudom, nektek mennyire volt izgalmas ezt nézni, de ha az volt, akkor semmi probléma.”

Ricciardo dolgát még egy MGU-K meghibásodás is nehezítette, ami miatt a szokásosnál is lassabb tempót volt kénytelen autózni.

„Mivel ez egy szűk pálya, nagyobb esélyed van megúszni, ha lassan mész” – ismerte el az ausztrál. „Néhányszor tényleg nagyon lassan gurultam csak, de a pálya segített ebben, mert itt nehéz előzni.”

Nem kell könnyes búcsút mondanunk a hiperlágyaknak, a két hét múlva következő Kanadai Nagydíjon ugyanis ismét láthatjuk őket, ám a pálya vonalvezetéséből adódóan nem kell vonatozásra számítanunk.

„Nem hiszem, hogy egy Montréalhoz hasonló pályán tartani tudnánk egy ilyen ritmust” – magyarázta Ricciardo. „Valószínűleg pályától függ, mindenesetre nagyon örülök, hogy megint jönnek a hiperlágyak. A korai kiállásunkat követően eszembe jutott, hogy ebből akár kétkiállásos verseny is lehet, de igazából kontroll alatt tudtuk tartani a tempót. De egy másik pályán a mai verseny minden bizonnyal kétkiállásos lett volna.”