back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: Nincs kétségem afelől, hogy a jövő bajnoki aspiránsa lehet

Hamilton: Nincs kétségem afelől, hogy a jövő bajnoki aspiránsa lehet

-

Lewis Hamilton biztos abban, hogy az ő helyére beugró George Russell a jövőben bajnoki címekért harcolhat majd. Az ifjú brit titán már két esztendőt lehúzott a Williamsnél, és annak ellenére, hogy ezalatt szinte végig a leglassabb autóban ült, sokakban mély nyomott hagyott teljesítménye. Hamilton is le van nyűgözve Russell teljesítménye kapcsán.

Hamilton Fernando Alonso első pár évéhez hasonlította Russellét: „Amit elérhetett ebben a két évben, az nagyjából hasonlít Alonsoéhoz.” – mondta Hamilton a GP Racing-nek.
A brit véleménye szerint nagyon sok tehetség egy kevésbé versenyképes csapatban kezdi pályafutását, hogy ott fejlődjön, hibákat kövessen el, amikből tanulva aztán vezesse a csapatot.

Russell jelenleg 38 F1-es versenynél tart, és három világbajnoki pont írható a neve mellé, amelyet a Mercedeses beugrása alkalmával szerzett.
„Úgy gondolom, hogy tavaly nagyon jól kezelt mindent, és azzal az autóval ilyen rendszeresen bejutott a Q2-be, szóval valóban nagyszerű eredményeket hoz.” – mondta Hamilton.

A hétszeres világbajnok már 36 éves, szóval a briteknek szükségük van egy új F1-es sztárra. Honfitársa helyébe tud-e majd lépni Russell?
„Rendkívül lenyűgöz a versenyképessége, és ahogyan fejlődik, tényleg azt gondolom, hogy ő a jövő. Van pár olyan pilóta, akik a jövőjét képezhetik ennek a sportnak, és ő egyike ezeknek a pilótáknak, és nagyon kíváncsi vagyok az útjára. Nincs kétségem afelől, hogy a jövő egyik bajnoka legyen.” – mondta Hamilton.