back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton sima győzelmet aratott a Belga Nagydíjon

Hamilton sima győzelmet aratott a Belga Nagydíjon

-

A 2020-as Belga Nagydíj mindössze 19 versenyzővel kezdődött el, mivel Carlos Sainz kipufogó probléma miatt nem tudott felállni a rajtrácsra.

Az élről Lewis Hamilton indult, mellőle csapattársa Valtteri Bottas indulhatott, a második sorban pedig Max Verstappen és Daniel Ricciardo várta a lámpák kialvását.

A rajt után Hamilton megtartotta az első helyet Bottas előtt míg Verstappennek máris a nyakában loholt a két Renault, Ricciardo-Ocon sorrendben.

Leclerc jól rajtolt a Ferrarival, a harmadik körben már öt helyet javítva a 8. helyen állt. Noha ennek nem sokáig örülhetett, mert a szintén több helyet javító Gasly megelőzte, később pedig Perez is. A Ferrari versenyzője pedig máris panaszkodott, hogy nagyon szenved az egyenesekben.

A monacói tovább vesztette a pozíciókat, a 8. körben már csak a 12. volt, csapattársa, Sebastian Vettel előtt.

Mindeközben Bottas rádióbeszélgetéséből az derült ki, hogy a Mercedes nem szeretné, ha a finn támadná Hamiltont, ami információnak Bottas nem örült túlzottan.

A 11. körben aztán szerephez jutott a biztonsági autó is, miután Antonio Giovinazzi és George Russell autója alaposan összetörve állt a pálya szélén, nagyon sok törmeléket hagyva a pályán. Giovinazzi csúszott meg előbb és törte össze autóját, majd az Alfa Romeóról elszabaduló kerék pont megütötte az érkező Russellt, aki így szintén a falban kötött ki. Szerencsére mindkét versenyző saját lábán hagyta el a helyszínt.

A 14. kör végén távozott a safety car, a sorrend ekkor Hamilton-Bottas-Verstappen-Gasly volt. Utóbbi nem cserélt kereket a safety car fázis alatt.

A verseny hátralévő részében túl jelentős esemény nem történt. Az utolsó körben Ocon Albon megelőzésével megszerezte az ötödik helyet.

A futamot végül Hamilton nyerte Bottas és Verstappen előtt. A negyedik helyen Ricciardo végzett, aki a legvégén még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Ötödik lett Ocon, aki mögött Albon, Norris, Gasly, Stroll és Perez szerzett még pontot.

Végeredmény:

Versenyző Csapat Differencia
1 Lewis Hamilton Mercedes
2 Valtteri Bottas Mercedes 8.448
3 Max Verstappen Red Bull 15.455
4 Daniel Ricciardo Renault 18.877
5 Esteban Ocon Renault 40.65
6 Alex Albon Red Bull 42.712
7 Lando Norris McLaren 43.774
8 Pierre Gasly AlphaTauri 47.371
9 Lance Stroll Racing Point 52.603
10 Sergio Perez Racing Point 53.179
11 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:10.200
12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:11.504
13 Sebastian Vettel Ferrari 1:12.894
14 Charles Leclerc Ferrari 1:14.920
15 Romain Grosjean Haas 1:16.793
16 Nicholas Latifi Williams 1:17.795
17 Kevin Magnussen Haas 1:25.540
Antonio Giovinazzi Alfa Romeo
George Russell Williams
Carlos Sainz Jr. McLaren