KezdőlapFormula 1Hamilton: Sokkal jobb a többiekkel harcolni, mint dominálva futamot nyerni

Hamilton: Sokkal jobb a többiekkel harcolni, mint dominálva futamot nyerni

-

Lewis Hamilton elmondta, hogy nagyon élvezte az Olasz Nagydíjat. A Mercedes hétszeres világbajnoka a motorbüntetése miatt csak a mezőny végéről indulhatott, de a futamon számos előzést bemutatott és végül az előkelő 5. helyen zárt.

A brit olyannyira jó tempót diktált, hogy a verseny végén akár még Carlos Sainzcal is meccselhetett volna, ha újraindítják a versenyt. Azonban Daniel Ricciardo megálló autóját a sportbírók nem tudták időben levinni a pályáról. Így az 53 körös verseny a biztonsági autó mögött ért véget, emiatt Hamiltonnak be kellett érnie az 5. pozícióval. A 103-szoros futamgyőztes pedig egyértelművé tette azt, hogy minden percét imádta a futamának.

„Imádtam a többiekkel való küzdelmet” – fogalmazott a futam leintése után a rekordbajnok. – Amikor gokartoztam, akkor a régi autóm miatt rendszerint a mezőny végéről kellett indulnom és emellett még az abroncsaim is viseletesek voltak. Azonban nagyon szerettem harcolni a többiekkel, szóval egy fajta kihívásként éltem meg ezeket.”

„A mostani futamon újra átéltem ezt, miután hátulról indultam. A többiekkel meccselni sokkal jobb, mint az élről indulni, elhúzni és megnyerni a versenyt. Egy futam megnyerése rendkívül különleges érzés, mert egyszerre vagy büszke magadra és a csapatodra egyaránt. Szeretem előretörni és a mai futam arról szólt, hogy lépésről lépésre fejlődjünk. A fejlődés az egy nagyon jó dolog”

Hamilton felzárkózását ugyanakkor az is nehezítette, hogy a verseny előtt összeszedett egy sérülést. Az egyik előtte haladó pilóta autójáról leszakadt egy darab és az pont eltalálta a Mercedest.

„Nem hiszem, hogy bárkihez is hozzáértem volna” – folytatta a hétszeres világbajnok. – Azonban láttam, hogy az előttem lévő autókról leszakadó darabok eltalálják a kocsim jobb elejét, emiatt némi sérülést is összeszedtem. Nem tudom, hogy mire jó a kerekek mellett lévő elem, de az biztos, hogy megsérült, mert az eset után folyton lifegett.”

Hamilton a végén még azt is elmondta, hogy a Ferrari gumielőnye ellenére „sajnálja azt, hogy nem adódott lehetősége megtámadni Sainzot a 4. helyért.” A brit már nem szeretett volna kiállni a biztonsági autó mögött. Szerinte az olyan lett volna, mint „ha megforgatta volna egy kaszinóban a rulett kereket.”