KezdőlapFormula 1Hamilton tagadja, hogy kevesebbet edz, mint riválisai

Hamilton tagadja, hogy kevesebbet edz, mint riválisai

-

Lewis Hamilton elmondta, ugyanannyi edzésen vesz részt, mint a mezőnyből bárki, és folyamatosan formában tartja magát.

A háromszoros világbajnok ugyan megnyerte a legutóbbi, barcelonai futamot, fáradtsága azonban már a verseny közben, a rádióban hallatszott. Ezért kényszerült a brit egy kis magyarázkodásra.

„Két kilót fogytam a verseny alatt, ebből is látszik, hogy megterhelő volt.” – fogalmazott Hamilton. „Kicsit fáradt voltam a leintés után.”

Természetesen azonnal jöttek a támadások, sokan azt gondolják, a brit életmódja és bulizásai miatt kevesebb időt szakít az edzésre. A háromszoros bajnok ezekre a pletykákra is reagált a Men’s Health Australia napilapnak.

„Nem vagyok kevésbé koncentrált, mint a többiek. Ők másmilyen életet élnek. Ők hazamennek, és nem jelennek meg különböző eseményeken. Én is edzem annyit, mint ők – vagy még többet – de én más dolgokat is csinálok. Ezekre is van energiám.” – zárta Hamilton.