Lewis Hamilton nézeteltérésbe került londoni szomszédaival.
A hatszoros Forma-1-es világbajnokot azért „támadják” szomszédai, mert ő 18 millió fontos kensingtoni villája kapcsán egy felújításról szóló tervezési kérelmet nyújtott be. Szomszédjában azonban festők stúdiói találhatók, köztük a britek legelimsertebb élő művészéé, David Hockney-é is.
Hamilton bővíteni szeretné hat hálószobás ingatlanját; tornácot szeretne építeni és újjáépíteni a nyári pihenő ház részt.
A szomszédok azonban ezt nagyon nem szeretnék, és levélben kifogással éltek a Tanácsnál.
„Mint a másodosztályúnak besorolt épületek tulajdonosait és mint dolgozó művészeket, akik a természetes fénytől is függnek, a mi munka és életkörülményeinket súlyosan zavarná a terv… a jelen leírás szerint.” – áll panaszukban.
„Az is aggodalomra ad okot, hogy továbbra is vonzóak lesznek-e így a stúdiók az egyéni művészek, vagy művészeti intézmények számára, ez a terv csökkenti a vonzerejüket. A fény a művészet nélkülözhetetlen feltétele.”
Hivatalos döntést várhatóan márciusban hoznak majd arról, hogy Hamilton megkezdheti-e az átalakítást