back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton Verstappenhez igazította a vezetési stílusát

Hamilton Verstappenhez igazította a vezetési stílusát

-

Stoffel Vandoorne, a Mercedes tartalékversenyzője nyíltan beszélt a Mercedesnél az év vége felé zajló „intenzív”, kulisszák mögötti eseményekről.

A csapat tesztpilótája gyakran tűnt fel a paddockban, arra az esetre, ha szükség lenne rá.

Ennek köszönhetően a McLaren egykori versenyzője egyedülálló betekintést nyerhet a csapat működésébe – és első kézből láthatta, hogy a Mercedes hogyan szállt harcba mindkét címért 2021-ben.

Az Abu Dhabiban történtek után, amikor Lewis Hamilton lemaradt a nyolcadik bajnoki címéről, Vandoorne elmondta, hogy Toto Wolff csapatfőnök nem tudta leplezni csalódottságát, annak ellenére sem, hogy a csapat megnyerte a kontsruktőri bajnoki címet.

„A sorozatban nyolcadik konstruktőri cím ellenére is érezhető a csalódottság amiatt, hogy nem nyertük meg mindkét címet” – mondta Vandoorne az RTBF-nek.

„De ez normális, Totónak hihetetlen a versenyszelleme, szenvedélyesen szereti a sportot, az életét adja a csapatért, és azokban a pillanatokban, amikor a győzelem kicsúszik a kezünkből, mint Abu Dhabiban, ez nagyon fáj.” – mondta.

A Mercedes a szezon során gyakran kapott ki a Red Bulltól, ami szokatlan lehetett számukra azok után, hogy a turbóhibrid-korszakban korábban végig fölényben voltak. Bár a csapatot bosszantotta, hogy riválisuk akadt, Vandoorne szerint ez csak tovább motiválta őket, miközben mindkét bajnoki címre hajtottak.

„Nagyon intenzív és mindenekelőtt nagyon érdekes volt belülről látni, hogy a csapat hogyan kezelte ezt a teljesen új helyzetet és versenyt a Red Bull ellen” – mondta a belga.

„Higgyék el, hiper-motiváltak voltak, és talán még jobban, mint amikor domináltak. Tudták, hogy minden hétvégén mindennek tökéletesnek kell lennie, és nincs helye a hibának.”

Hamilton változtatni kényszerült

Hamilton és Max Verstappen között számos ellentét volt a szezon során. Verstappen agresszívebb stílusa miatt Vandoorne szerint a hétszeres bajnoknak át kellett alakítania a stílusát, annak érdekében, hogy ne kerüljön bajba. Idén azonban szerinte erősebben tér majd vissza.

„Azt hiszem, Lewis a szezon közepétől kezdve változtatott a pályán való hozzáállásán, amikor a balesetek és az érintkezések egyre gyakoribbá váltak” – mondta Vandoorne. „Pontosan tudta, hogy kivel áll szemben, és alkalmazkodott.”