hétfő, január 17, 2022
KezdőlapFormula 1Hamilton visszatartja a lélegzetét, ha túl közel mennek hozzá az emberek

Hamilton visszatartja a lélegzetét, ha túl közel mennek hozzá az emberek

-

Lewis Hamilton elmondta, számára furcsa, hogy egyes sportolók már nem félnek úgy a Covid-19-től.

20 hónnappal a világjárvány kitörése után, már mindenhol dübörög az oltási kampány, így a Forma-1 is lazított a korlátozásokon. A hétszeres világbajnok ugyanakkor, továbbra is tart a vírustól.

,,Még mindig egyedül vagyok otthon, ám az előző évi tapasztalatoknak hála ezt már jobban kezelem. Ám az ember állandóan félelemben él.” – nyilatkozta a brit versenyző az Auto Motor und Sportnak.

A 36 éves pilóta tavaly év végén már átesett a koronavíruson, így egy futamot ki is kellett hagynia. Ugyanakkor az utóhatások az idei szezon elején is visszaköszöntek. Hamilton így attól fél, hogy a Covid-19 a mostani bajnoki hajrát is befolyásolni fogja majd:

,,A körülöttem lévő embereknek nem számít az, ha egy napot kihagynak. Ám nekünk versenyzőknek, ez kulcsfontosságú is lehet. Látom, hogy más sportolók ehhez nagyon lazán állnak hozzá, és nem bánják, ha elkapják a vírust. Ez számomra eléggé furcsa.”

Mivel a Forma-1 is lazított a szigorú szabályain, Hamilton nem nyugodt:

,,A tavalyi szezon hat hónapig tarott, az idei már lassan egy éve megy. Néhány területen enyhültek a szabályok, ami utat engedhet a figyelmetlenségnek és a bajba kerülésnek. Ezt továbbra is szem előtt kell tartani. A társadalmi érintkezéssel kapcsolatban változott a hozzáállásom. Mindenkitől távolságot tartok és visszatartom a lélegeztem, ha az emberek túl közel jönnek hozzám.

 

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek