back to top
KezdőlapFormula 1Hartley csak az F1-re összpontosít 2018-ban

Hartley csak az F1-re összpontosít 2018-ban

-

Brendon Hartley elmondása szerint ebben az évben kizárólag a Formula 1-re fog koncentrálni. A Red Bull programból való néhány évvel ezelőtti távozását követően, újra felépítette karrierjét, a 28 éves pilóta ezalatt a motorsport számos kategóriájának aktív résztvevője volt.

2018-ban Hartley megtartja kapcsolatait a Porschéval, mely csapattal tavaly megnyerte az endurance világbajnokságot, de azt mondta a NZ Herald újságnak, hogy most kizárólag az F1-re és a Toro Rosso-ra összpontosít. „Továbbra is kapcsolatban fogok állni a Porschéval, de a Formula 1-en kívül nem fogok semmilyen más futamon részt venni, ami szerintem az egyetlen ésszerű dolog, amit tehetek, mert teljes mértékben összpontosítanom kell” – mondta.

„Minden energiámat és időmet ezzel kell töltenem ahhoz, hogy eléggé jó formába kerüljek, friss és versenyképes legyek a futamokon, és mindent meg is teszek annak érdekében, hogy ez a szezon működjön. Hatalmas lehetőség, hogy ott lehetek.” – tette hozzá az új-zélandi.

Jelentős lesz a változás Hartley számára, aki tavaly év vége felé besűrítette az Endurance Világbajnoksághoz és az F1-hez kapcsolódó feladatait és örömmel elfogadott minden versenyzési lehetőséget.

„Az elmúlt években megpróbáltam minden lehető versenyen részt venni, amin csak tudtam.” – ismerte el. „De tisztában vagyok vele, hogy nagy kihívás előtt állok.”