KezdőlapFormula 1Hill attól tart, hogy a rövidebb idényben szerzett bajnoki cím kevésbé lesz...

Hill attól tart, hogy a rövidebb idényben szerzett bajnoki cím kevésbé lesz értékes

-

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a 2020-as Forma-1-es versenynaptárat. Olyan versenyeket, mint Monacot törölni is kellett, így több évtized után nem lesz verseny a hercegségben. Monaco mellett a francia hétvége is áldozatul esett, de még így sem biztos, hogy a többi húsz verseny közül mindent meg lehet tartani.

Még maga Chase Carey is reménykedik abban, hogy 15-18 futamot megtudnak tartani. 1996 világbajnoka Damon Hill viszont fontosnak tartja, hogy kiemeljék az idén szerzett bajnoki cím egyenrangúságát.

„Az idei évben a legnagyobb gond az, hogy az idei bajnoki címet kevesebbre fogják értékelni. Ezt pedig nem szívesen akarnád megnyerni, mert az emberek azt mondanák, hogy ez nem nagyon volt egy igazi bajnokság.” – kezdte.

„Ezért fontos azt hangsúlyozni, hogy ez is ugyanolyan komoly és releváns bajnokság, mint a többi. A tervezett bajnokság össztávja ugyan nem lesz teljesítve, de itt is fennáll az, hogy az igazi teszt az, hogy egész szezonban jól kell teljesíteni.” – folytatta.

A szabályok szerint, ahhoz, hogy érvényes bajnokság legyen, legalább nyolc futamot kell rendezni, Hill azonban nehezen tartja elképzelhetőenek, hogy végül 12-nél több nagydíj lesz. Ez a szám egyébként néggyel kevesebb, mint amennyit az ő idejében rendeztek.

„Nyolc európai versenyt és négy más kontinenseken megrendezett futamok látok reálisnak. Ez 12. Mindig ledöbbenek, hogy a Forma-1 vezetői mindig túlszárnyalják az elvárásokat, de most szerintem 12-nél több versenyt nem fognak tudni összehozni.” – jegyezte meg.