KezdőlapFormula 1Hill szerint a csapatoknál sosincs egyensúlyban a jin és a jang

Hill szerint a csapatoknál sosincs egyensúlyban a jin és a jang

-

Bár Damon Hill szerint Max Verstappen a Red Bull szeme fénye, a korábbi F1-es világbajnok úgy véli, a csapat végre megtalálta azt a pilótát, Sergio Pérez személyében, aki képes megbirkózni a helyzettel.

A Milton Keynes-i alakulat az elmúlt években nehezen talált olyasvalakit a holland mellé csapattársnak, aki megfelelő csapattársa tud lenni. E tekintetben Pierre Gasly és Alexander Albon is kudarcot vallott. Úgy tűnik azonban, hogy Pérez azerbajdzsáni győzelmét követően ez megváltozott.

„Az az érzésem, hogy a Red Bullnál, Christian [Horner), Helmut Marko, a szponzorok és minden, teljesen Max mellett vannak” – mondta Hill az F1 Nation Podcastben.

„Nagyon nehéz bekerülni egy ilyen helyzetbe, és kényelmesen érezni magát az embernek, de Sergiónak most ezt kell tennie. Viszont azt hiszem, ebben segített a tapasztalata, egy kicsit strapabíróbb, és képes megbirkózni ezzel.”

Hill a Lewis Hamilton és Nico Rosberg közötti dinamikára is rámutatott, ahol a csapatfőnökök, mint Toto Wolff és Horner feladata végső soron az, hogy mindenkit a megfelelő mederben tartsanak.

„Nagyon nehéz olyan csapatot összehozni, amely mindkét versenyző számára azonos szintű kényelmet biztosít” – tette hozzá Hill. „Mindig is úgy éreztem, hogy a csapatoknál határozottan van egy jin és jang dolog. Ha az egyik versenyző előrébb van, a csapat minden energiája arra a versenyzőre összpontosul.”

„Ezt visszafordítani a saját irányodba nagyon-nagyon nehéz. Ha sikerül, az olyan, mint a víz a fürdőkádban, minden újra egyfelé folyik. Állandóan ezt a harcot játszod a csapatban lévő energiáért. Ahhoz, hogy a csúcson maradj, és minden a te irányodba tartson, meg kell verned a csapattársadat. Nem tudom, hogyan lehet-e valaha ezek szintjét egyensúlyba hozni.”

„Láttuk ezt a Mercedesnél Nicóval, ott is voltak csaták a szerelőkért. Végül volt egy év, amikor felcserélték a szerelőket, Lewis megkapta Nicóét és fordítva, hogy megpróbálják kiegyenlíteni a helyzetet. Ez a vezetőség, a Toto vagy Christian dolga, hogy ezt a dinamikát megállítsa.”