KezdőlapFormula 1Hivatalos: 10 másodperces büntetést kaptak a Haas versenyzői!

Hivatalos: 10 másodperces büntetést kaptak a Haas versenyzői!

-

A stewardok megállapították, hogy szabályszegés történt a felvezetőkörön a Haasnál, így 10 másodperces büntetéssel sújtották az istálló versenyzőit.

Az amerikai csapat az elsők között döntött úgy, hogy szárazpályás abroncsokra vált, ezért versenyzőiket még a rajt előtt berendelték a bokszba kereket cserélni. Később ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis mikor mindenki megejtette ezt a folyamatot, a Romain Grosjean és Kevin Magnussen igen előkelő pozícióban találta magát. A két pilóta közül viszont csak a dánt érintette komolyabban a dolog, ugyanis a 9. pozícióba látta meg a kockás zászlót. A büntetését követően azonban visszaesett a 10. helyre, így csak egy pontot jegyeznek a neve mellett.

A versenyfelügyelők meghallgatták a csapat képviselőjét és pilótáit, visszanézték a felvételeket, valamint visszahallgatták az említett időszakban rögzített hangfelvételeket. A bizonyítékok és a beszámolók mentén megállapították, hogy a Haas megsértette a Sportszabályzat 27.1-es cikkelyét, ugyanis a felvezetőkörön a versenyzők tiltott segítséget kaptak, ezért mindkét pilótát 10 másodperces büntetéssel sújtották.