back to top
KezdőlapFormula 1Hivatalos: 2036-ig hosszabbította meg Bahrein szerződését az F1

Hivatalos: 2036-ig hosszabbította meg Bahrein szerződését az F1

-

A Forma-1 és a bahreini létesítmény bejelentette, hogy 2036-ig meghosszabbították a szerződésüket.

2004-ben mutatkozott be a helyszín a száguldó cirkuszban. 2020-ban a koronavírus miatt két futamot is rendeztek egymás után a pályán. A második versenyen Lewis Hamilton nem tudott részt venni, ugyanis elkapta a Covid-19-et, így George Russell ugrott be helyette. A brit ifjonc nagyon közel került az első futamgyőzelméhez ám a Mercedes hibát vétett a boxutcában, így a 23 éves fiatal hoppon maradt.

A szahíri pálya az elmúlt évek során évadnyitóként tündököl a naptár elején. Sőt, Barcelonától elvette a hivatalos szezon előtti teszt megnevezést is.

Az F1 vezére szerint Bahreint a szurkolók és a versenyzők is szeretik, így a hosszabbítás szinte egyértelmű volt. Ezen felül a verseny promótere elkötelezte magát a környezettudatosság és a karbonsemlegesség mellet, ami a sportágat is elősegíti ezen törekvéseiben.

Stefano Domenicali:

„Örülök annak, hogy 2036-ig a Bahrein International Circuit-en fogunk versenyezni, ahol még több hihetetlen futam és izgalom várja majd a szurkolókat. 2004-től fantasztikus versenyeket rendeztünk a pályán, és alig várjuk már hogy 2022-ben visszatérjünk oda a bajnokság kezdetén, amikor is a sportág egy új korszakba lép. Bahrein volt az első ország a Közel-Keleten, ami befogadta a Forma-1-et, így nagyon különleges helyet foglalnak el a sportágunkban.”

Arif Rahimi, a bahreini pálya elnöke:

„Bahrein számára nagy megtiszteltetés, hogy 2004 óta vendégül láthatja a Forma-1-et. Nagyon örülünk ennek a megállapodásnak, ami megerősíti a helyünket a versenynaptárban. Mindig is hosszútávú kezdeményezésként tekintettünk a motorsport iránti elkötelezettségünkre. Köszönöm Stefanónak és a Forma-1-nek, hogy továbbra is számítanak ránk azzal kapcsolatban, hogy a globálsi versenyzés csúcsát nyújtsuk a Közel-Keleten, a motorsport itteni hazájában.”

ForrásF1Media