Elsősorban a levegőben szerzett érdemeivel járult hozzá, hogy neve örökre nyomot hagyjon Hollandia történelmében, de azért a Forma-1-ben is sikerült neki valami, ami másnak nem. Pedig mindössze egyetlen versenyen vett részt.
1992 karácsonyának másnapján, 73 éves korában hunyt el Johannes Leonardus “Jan” Flinterman, korábbi holland Forma-1-es pilóta. Neve valószínűleg a sportág legelvetemültebb rajongói közül is keveseknek mond valamit, pedig egy olyan rekord birtokosa, amit már soha nem fognak elvenni tőle.
A második világháborúban vadászpilótaként szolgáló Flinterman 20 éves volt, amikor a németek megszállták Hollandiát. Ekkor már a légierő tisztjeként szolgált (1919-ben született), és sikerült Angliába menekülnie, ahol csatlakozott a Brit Királyi Légierőhöz, amely kiképezte a híres Spitfire vadászgépre. Főként Máltán vetették be, ahol kiérdemelte az „őrült Flinn” becenevet. 1943 nyarán csatlakozott a britek által újonnan létrehozott, holland pilótákból álló repülőszázadhoz. A háború végén megkapta a holland Orange-Nassau-rendet és a Repülőkeresztet, az 1944 májusában, Párizs felett vívott hatalmas légicsatában tett erőfeszítéseiért a Tisztelt Repülő Kereszt kitüntetésben részesült.
A háború után egy ideig maradt a RAF-nál, hogy Gloster Meteor típusú sugárhajtású vadászgépekkel repüljön, majd őrnagyi rangban a holland vadászrepülő iskola vezetője lett. Ekkor kezdett el versenyezni is, 1950-ben egy Cooperrel indult a Forma-3-ban, 1952-ben, a Holland Nagydíjon pedig bemutatkozott a legjobbak mezőnyében, és csak azért nem ő lett egyszemélyben a Forma-1 történetének első holland pilótája, mert ott volt a mezőnyben egy bizonyos Dries van der Lof is, aki szintén akkor vett részt először (és utoljára) F1-es futamon.
Flinterman az Escuderia Baneirantes Maserati A6GCM típusú autóját vezette, de a differenciálmű hibája miatt mindössze hét körig jutott. A műszaki probléma azonban nem jelentette a versenyének végét, a szabályok értelmében akkoriban ugyanis még lehetett menet közben autót cserélni, a holland pedig megkapta csapattársa, a brazil Chico Landi autóját, amelyet végül hét körös hátrányban, a kilencedik helyen vitt célba (a versenyt Alberto Ascari nyerte Nino Farina és Luigi Villoresi előtt, azaz hármas Ferrari-siker született).
Ezzel a tettével Flinterman lett az első és utolsó versenyző az F1-ben, aki úgy vezetett egy futam során egynél több autót, hogy az volt az egyetlen szereplése a királykategóriában. És mivel később betiltották a főként az 1950-es években bevettnek számító gyakorlatot, az egykori vadászpilóta csúcsát nem is fenyegeti veszély.
Remembering Jan Flinterman, who died #OnThisDay in ’92. He drove one GP, an ex-WW2 pilot trying his luck in cars at Zandvoort in ’52, in a privateer Maserati A6GCM (pic), finishing 9th in another A6GCM he took over from Chico Landi once his own A6GCM’s rear axle had failed. pic.twitter.com/MhawdCiunF
— Matt Bishop 🏳️🌈 🏁 (@TheBishF1) December 26, 2021
Flinterman az 1952-es Holland Nagydíjon
Az autócserélgetés szempontjából egyébként az 1955-ös Argentin Nagydíj az etalon, a nyári hőség ugyanis a pilótákra és a technikára is brutális hatással volt a 3 órán át tartó versenyen, amelyet mindössze Juan Manuel Fangio és az ötödik helyen végző Roberto Mieres teljesített úgy, hogy közben nem adta át a volánt senkinek.
A többieknek vagy pihennie kellett menet közben, vagy egy működő autóba ültek át, aminek a vége az lett, hogy a győztes Fangio mögött három darab második, három darab harmadik és három darab negyedik helyezettet rangsoroltak, Nino Farina és Maurice Trintignant pedig második és harmadik is lett egyszerre.
A szabályok értelmében ilyenkor a pontmennyiség is osztódott, az említett kettős tehát a 6 pontot érő második helyért kapott 2-2, valamint a 4 pontot érő harmadik helyért 1 és háromnegyed pontot, azaz fejenként három és háromnegyed ponttal gazdagodtak.
Nem mellesleg az autócserélősdi három alkalommal azt is eredményezte, hogy megosztott győztese lett egy versenynek, az 1957-es Brit Nagydíjon így például a második helyezett Luigi Musso több pontot szerzett mint a futamot megnyerő Tony Brooks és Stirling Moss.
Az év pillanata: Hamilton kétszer is sokkolt – egyszer minket, egyszer önmagát