back to top
KezdőlapFormula 1Hollandia már az idei Forma-1-es futam végleges törlésére készül

Hollandia már az idei Forma-1-es futam végleges törlésére készül

-

Könnyen előfordulhat, hogy Hollandia várt Forma-1-es visszatérése végül 2021-re marad. A zandvoorti fordulót hivatalosan elhalasztották a koronavírus miatt, ám a szervezők nem túl optimisták az idei évet illetően.

Eredetileg május 1-3. között tartották volna meg a Holland Nagydíjat, ám az egyre erősödő koronavírus-járvány miatt elhalasztották, több más futammal egyetemben. Az eredeti tervek szerint azonban a nyári szünet helyén, augusztusban rendezhetik meg a versenyt.

A verseny igazgatója Jan Lammers aggódik, hogy ezek túl optimista tervek.

„Elfogadtuk azt a tényt, hogy a halasztásnak az is lehet a következménye, hogy nem tudjuk más időpontban megrendezni idén. Vannak olyan országok, ahol még csak alig jelent meg a vírus. Hol vagyunk még a csúcsától?” – kezdte Lammers.

„Kínában sikerült visszaszorítani, de azt nem tudjuk, hogy itt most melyik szakaszban vagyunk. Szeretnénk azt gondolni, hogy az irányításunk alatt tartjuk a vírust, de ez nincs így, a vírus irányít minket. Hatalmas dolog lenne ha júliusra elmondhatnánk, hogy túl vagyunk a víruson, de ez mennyire reális?” – folytatta.

„Ha augusztust nevezed meg annak az időpontnak, amire figyelsz, akkor már csak idő kérdése, hogy azt is mikor kell visszamondani. Ez az egész abban a világban történik, ahol mindannyian élünk.” – zárta.

Hollandiában eddig közel 3000 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 106-an haltak bele a fertőzésbe.