KezdőlapFormula 1A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

A Honda megkönnyebbült első pontjai láttán

-

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének főnöke megkönnyebbülten hagyta el Azerbajdzsánt, miután a McLaren végre megszerezte idei első pontjait.

Sorra pattannak el a cérnaszálak a McLaren és a Honda között, miután az utóbbi egyelőre nem képes felülkerekedni megbízhatósági és teljesítménybeli problémáin. Bakuban azonban idén először mindkét autó célba ért: Stoffel Vandoorne a 12. helyen végzett, míg Fernando Alonso 9. helye révén két pontot is szerzett az alakulat. A Honda emellett pénteken tesztelte a hármas specifikációjú erőforrását, az adatok alapján pedig a fejlesztés két-három tizedet is hozhat – és ami talán még fontosabb, a pályán mért adatok megegyeztek a sakurai próbapad által megjósolt értékekkel, így úgy fest, a Honda korrelációs problémái legalább részben megoldódtak.

„Nagyon megkönnyebbültem, hogy pontokat tudtunk szerezni” – nyilatkozta Hasegawa. „A pilóták remek munkát végeztek ezen a túlélési versenyen, aminek roppant mód örülünk. Nagyon fontos mérföldkő ez számunkra. Nem voltak aggodalmaink [a megbízhatóságot illetően], még az új motor és MGU-H ellenére sem. Nagyon elégedett vagyok, hogy fejlődő tendenciát mutatunk megbízhatóság terén, ami a pontszerzéshez is nagyban hozzájárul.”

A Honda előtt azonban még így is hosszú és fáradságos út áll, mire legalább megközelítik riválisaikat.

„Mindenképpen pozitív, de egy futam birtokában még nem merném kijelenteni, hogy nagyon magabiztosak vagyunk” – folytatta Hasegawa. „Mindössze 13 autó fejezte be a versenyt, így a teljesítmény szemszögéből nézve nem vagyunk valami gyorsak. Az előrelépésünk nem elég nagy ahhoz, hogy utolérjük az élmezőnyt, de jó fejlődésnek számít. A McLaren nem túl izgatott, mivel nem valami hatalmas előrelépésről van szó, de természetesen elégedettek a látottakkal. Fontos megmutatni nekik, hogy előre tudunk lépni, habár a teljes célunkat egyelőre még nem értük el.”

Kisebb ijedelmet okozott pénteken, hogy Alonso váltómeghibásodása esetleg a Bakuban bevetett hármas specifikációjú motorban is kárt tett. A Honda azonban úgy véli, az erőforrás sértetlenül megúszta az esetet, de biztosra csak a sakurai kivizsgálás után mehetnek. Hasegawa reméli, a következő osztrák futamra két spec-3 motor áll majd a csapat rendelkezésére, tartalékokra azonban inkább nem számít.

„Váltóproblémáink voltak és kissé túlpörgött a motor” – magyarázta a japán szakember. „Nem láttunk semmi meghibásodást, de Sakurában még egyszer megvizsgáljuk a motort. Úgy számolunk, hogy bevethető lesz Ausztriában, így remélhetőleg mindkét autó az új erőforrással versenyezhet majd. Még ha nem is lesz tartalékunk, nincs más választásunk: két spec-3 motort kell futtatnunk.”