KezdőlapFormula 1Horner: A „jófiú” Albon erőt fog meríteni a dobogós helyezéséből

Horner: A „jófiú” Albon erőt fog meríteni a dobogós helyezéséből

-

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint Alex Albon egyik legnagyobb hibája az, hogy túlzottan jó mindenkivel.

A thai idei szezonja eddig rendkívül frusztráló volt, ugyanis amíg a csapattárs Max Verstappen már futamot is tudott nyerni és rendszeres résztvevője a pódium ceremóniáknak, addig Albon általában a középmezőny pilótáival harcol a pontszerző helyekért.

Azonban a thainak a Toszkán Nagydíjon sikerült megtörnie a jeget, ahol nagyon szép versenyzéssel végzett a harmadik helyen, megszerezve az első dobogós helyezését, amit Lewis Hamilton két alkalommal is elvett tőle.

Ez egy óriási magabiztos löketet adhat Albonnak, ugyanis Pierre Gasly Monzában aratott győzelmét követően ismét számos olyan pletyka látott napvilágot, hogy a francia könnyen visszaszerezheti az ülését az energiaitalosoknál, amit ugye pont a thai vett el tőle.

Miután Albon a mugelloi versenyen elért eredményét követően megköszönte a csapatának, hogy kitartottak mellette, Horner optimistán tekint a szezon hátralevő részére Albon szempontjából.

„A legnagyobb hátrány az, hogy túlzottan jófiú,” – értékelt a Red Bull csapatfőnöke a Sky stábjának. „Azonban amint felveszi a sisakját, egy igazi versenyzővé válik, akiben ott lakozik a gyilkos ösztön.

„Szerintem igen is nagy különbség van aközött, hogy ha csak gondolod, hogy meg tudod csinálni vagy ha tudod, hogy képes vagy megcsinálni az adott dolgot. Biztos vagyok benne, hogy ez a pódium magabiztosságot és önbizalmat ad majd Alexnek. Ebből az eredményéből tud majd építkezni.”

Mivel Albonnak komolyan meg kellett küzdenie a dobogóért – beleértve egy elég komoly és határozott előzést Daniel Ricciardoval szemben – Horner szerint ez is azt bizonyítja, hogy sokan félreismerték Albont.

„Lenyűgöző, ahogy teljesít és ezt egyre többször látjuk tőle. Egyszerűen szárnyalt az autóban és Daniel nem egy olyan pilóta, akit olyan könnyen meg lehetne előzni. Minden elismerésem az Alexé, ugyanis a külső ívről próbálkozott és ott is tudta tartani az autóját.”