KezdőlapFormula 1Horner: Mateschitz kivonulhat az F1-ből, ha nem lesz elégedett az új szabályokkal

Horner: Mateschitz kivonulhat az F1-ből, ha nem lesz elégedett az új szabályokkal

-

Christian Horner elmondta a 2021-es változások fogják megszabni, a Red Bull jövőjét a Formula 1-ben.

Kevés dolgot lehet még tudni arról, milyen szabálymódosításokat akarna bevezetni a fent említett évben, az egyezkedések még folyamatban vannak, mint technikai, mind kereskedelmi oldalról. A legfőbb kérdések talán a költségvetési sapka bevezetését érintik, ugyanis ez az új financiális megoldás több lehetőséget és új ösvényeket is megnyithat a csapatok számára, ami által minden nevező egyelő pénzügyi feltételek mellett indulhatna.

Ám ha a Red Bull úgy érzi, hogy az új szabályok és a pénzügyi paradigma nem felel majd meg az elvárásaiknak akkor az energiaitalgyártó cég alapítója Dietrich Mateschitz akár úgy is határozhat, hogy kivonul a sportágból.

,,Abszolút lehetséges, és minden joga meg van hozzá. Szenvedélyesen szereti a motorsportot, a Formula 1-et. Nagyon lelkes az új partnerkapcsolatunk miatt, amit a Hondával kötöttünk, látja a potenciált a kialakult helyzetünkben, ugyanakkor az F1-nek is le kell tenni valamit az asztalra, ha azt akarja, hogy a Red Bull márka benn maradjon. Úgy vélem, csak úgy, mint mindenki más, ő is arra vár, hogy milyen lesz az élet 2020 után.”-nyilatkozta Horner a Motorsport.com-nak.

A brit csapatfőnök ugyanakkor hangsúlyozta, a Honda szereplése nem fogja befolyásolni a döntést, akárhogy is alakuljon ez az együttműködés.

,,Sosem vesztette el a motivációját. A jó napokon és a rossz napokon egyaránt mellettünk állt és támogatott minket. Úgy vélem sokkal többet invesztált ebbe a projektbe, mint bármelyik másik tulajdonos. Két F1-es csapat, egy Nagydíj plusz az összes olyan promóció mely során a Red Bull a sportágat reklámozta világszerte. Nem tette volna mindezt, ha nem bízni a sportban.”