back to top
KezdőlapFormula 1Horner szerint nem lesz majd összejárás a csapatok között

Horner szerint nem lesz majd összejárás a csapatok között

-

Christian Horner örül annak, hogy fixálták, mikor is kezdődik a szezon, ugyanakkor figyelmeztet mindenkit arra, hogy nem a jól megszokott légkörben zajlik majd az idénnyitó.

A versenynaptár tervezete már napokkal ezelőtt kiszivárgott, ám csak tegnapelőtt vált biztossá, hogy július 5-én Ausztriában már felbőghetnek a motorok. Az osztrák kormány bejelentésével az első két verseny már fixálva van, így két hónap múlva a mezőny a melbourne-i hétvége után ismét együtt vághat neki a viadalnak . A Red Bull csapatfőnöke örömmel fogadta a hírt, ugyanakkor hozzátette, az istállók közötti összeborulásnak, még nincs itt az ideje. 

,,Egy csapatból úgy 80 fővel kell számolni, a charter járatok és a pálya mentén az alakulatok nem érintkezhetnek és nem keveredhetnek egymással.”

A brit vezető szerint, az istállók különböző hotelekben szállnak meg, és a megfelelő távolság megtartása prioritást élvez majd, továbbá rengeteg tesztet végeznek a hétvégék folyamán. 

,,Másfajta esemény lesz, nem olyan, amihez hozzászoktunk. Ugyanakkor a versenyigazgatóság időt szakít majd arra, hogy végigmenjen mindenen és megbizonyosodjon arról, hogy a megfelelő procedúra menjen végbe.” – idézi Hornert a Red Bull Racing honlapja.