back to top
KezdőlapFormula 1Horner újra lecsapott: Wolff a monacói adóparadicsomból diktál

Horner újra lecsapott: Wolff a monacói adóparadicsomból diktál

-

Christian Horner megjegyezte, hogy míg Toto Wolff a monacói adóparadicsomból intézi a dolgait, addig ő a gyár közelében él, és ha teheti, bejár munkahelyére.

Tavaly hágott a tetőfokára a két vezető konfliktusa. 2021-ben szinte kigyót-békát mondtak a egymásra, miközben azon voltak, hogy minden eszközzel hátráltassák a másik felet. Korábban úgy nyilatkozott a két csapatvezető, hogy hátra szeretné hagyni a múltat, és előre akar tekinteni, ám a brit azért odaszúrt osztrák kollégájának.

Wolff ugyanis a legtöbb ügyét Monacóból intézi, míg Horner Angliában élve, a gyárban vagy a versenypályán foglalkozik a munkával. A Drive to Survive 4. évadjában is láthattuk a Mercedes csapatfőnökének lakását, amin az ellenfél szeme is megakadt.

„Mi nagyon különbözőek vagyunk. Én ha nem a versenypályán vagyok, akkor a gyárban dolgozom. Nem élek ‘száműzöttként’ a monacói adóparadicsomban, és nem távolról irányítom a csapatot. Én a helyszínen dolgozom. A naptáram az érkezéstől a távozásig tele van az istálló ügyeivel. Én a nyitott ajtó elven működök. A sportban nőttem fel. Versenyző voltam, majd a csapatvezetés irányába fordultam. A szívem mélyén még most is pilóta vagyok. Toto e tekintetben egészen más. Ő a befektetések és a pénzügy világából jött, nagyon a számok és mérleg alapján gondolkodik. A jó teljesítményt az eredményekhez köti.” – nyilatkozta a Daily Mailnek Horner.

A Red Bull csapatfőnöke azt is eltudja képzelni, hogy 10 év múlva Wolff már a luxusjachtjáról nézi majd az eseményeket:

„Vajon ő is olyan szenvedélyes versenyző? Fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogy 10 év múlva is itt lesz-e, vagy már a luxusjachtján ülve nézi az egészet.”

A brit vezető kijelentette, alapvetően nincs baja az ellenfél csapatvezetőjével. Wolff nem „rosszfiú”, viszont könnyen harap. Ezt kihasználni viszont szórakoztató Horner szerint.

„A kapcsolatom Totóval… nos, elég szakmai. Nem fogok elmenni vele csakúgy vacsorázni és a szabadidőnket sem fogjuk együtt eltölteni. Viszont tisztelem őt azért, amit tett és elért. Ami engem illet a 2021-es év már a múlté. Most már minden 2022-ről szól. Idén ő lesz az ellenfelünk? Fogalmam sincs. Kedvelem-e őt? Nincs személyes problémám vele. Ő az a fajta fickó, aki könnyen harap, így jó móka felhúzni. Ugyanakkor nem rossz srác.” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.