KezdőlapFormula 1Hozza a kitűzött célokat a Renault

Hozza a kitűzött célokat a Renault

-

A Renault idén hét futam alatt szerzett annyi pontot, mint a 2017-es évben összesen, ezzel pedig szinte pontosan teljesítették a 2018 első harmadára kitűzött célokat.

Nico Hülkenberg és Carlos Sainz hathatós közreműködésével az első hét futamon 56 pontot gyűjtögetett össze a Renault. Összehasonlításképp a 2017-es szezon ugyanezen szakaszában mindössze 18 pont állt a francia istálló neve mellett, a teljes szezonban pedig 57 egységet harácsoltak össze. A Renault jelenleg a konstruktőri tabella negyedik helyén áll, 16 pontos előnyben a McLarennel szemben, ami szinte tökéletesen megfelel a vezetőség által kitűzött céloknak.

„Mindig ez a célunk” – utalt Cyril Abiteboul csapatfőnök a konstruktőri negyedik helyre. „Kanadában tíz pontot gyűjtöttünk, így sikerült még jobban leszakítanunk a közvetlen üldözőinket, kezdve a McLarennel. Háromszor annyi pontunk van, mint tavaly ilyenkor, ezzel majdnem túlteljesítettük az előzetes elvárásokat.”

Montréalban Hülkenberg a hetedik helyre kvalifikált, és habár Esteban Ocon  rajtnál megelőzte a németet, a jobb taktikának köszönhetően sikerült őt és még Sainzot is odavarázsolni a Force India elé – a Renault ennél többet ki sem hozhatott volna a futamból.

„Egyik srác sem hibázott, tökéletes versenyt futottak” – dicsérte pilótáit Abiteboul. „Az első kör nem volt könnyű, de a remek taktikának hála sikerült visszaszereznünk Estebantól a rajtnál elvesztett pozíciót. Olyan szempontból volt nehéz a verseny, hogy nagyon hosszú második etapot kellett teljesítenünk a szuperlágyakon, így végig megvolt annak a veszélye, hogy Esteban a végére elkap minket. Kicsit vissza kellett fognunk a srácok versenykedvét, illetve meg kellett oldanunk, hogy Nico ne nehezítse meg Carlos dolgát az Esteban elleni védekezés során. Fantasztikus csapatmunka és eredmény volt.”

Sainz sorozatban ötödik versenyén szerzett pontot, ennél jobb mutatóval csak Sebastian Vettel és Lewis Hamilton rendelkezik.

„Nagyon jó eredmény a csapat számára” – értett egyet főnöke futamértékelésével a spanyol. „Mindkét autó kicsit gyorsabb volt ezen a pályán, mint amire számítottunk, de még ezekben a hosszú egyenesekben is versenyképesek voltunk. Jó volt az időmérős tempónk is, a futamon pedig a taktika segítségével sikerült mindkét Force Indiát megvernünk. Nagyon büszkék lehetünk erre a teljesítményre.”